Hogyan jussunk túl a gyász fájdalmán?

Hogyan jussunk túl a gyász fájdalmán?

Dr. Domján László agykontrolloktató 2 hatásos módszert oszt meg velünk, amelyek segítségünkre lehetnek a legnehezebb időkben is.
Döntsd el, mennyi ideig akarod még gyászolni szerettedet! Ezt te érzed. Mondjuk egy hónapig. Akkor egy hónapig mindennap – behunyt szemmel – lazulj el, mint egy rongybaba, és mondd magadban: „December 2-tól helyrezökkenek, újra vidám és energikus leszek.” Addig azonban naponta vegyél elő fényképet az elhunytról, és sirasd meg! Ígérem, december 2-tól, „varázsütésszerűen” és ugrásszerűen megjavul a hangulatod.

A másik segítség a gyásszal kapcsolatban, ha tudod, hogy még találkozni fogtok. Ami engem illet, én biztosabb vagyok abban, hogy a halálunk után folytatódik a létezésünk, mint abban, hogy most a számítógépem billentyűit ütögetem, s erre jó okom van. 

Nem akarok erről túl sokat beszélni, mert az általam (is) tanított agykontroll nevű stresszkezelő és elmefejlesztő módszer e kérdéssel nem foglalkozik, de az érdeklődőknek két könyv egyikét a figyelmébe ajánlom: a Létköz és a Lelkünk útja I című könyveket érdemes elolvasni. 
Az előbbi szórakoztatóbb, az utóbbi viszont több információt nyújt arról, hogy mi történik velünk odaát. Saját tapasztalatom mondatja velem, hogy mindkét könyv a valóságról beszél. Felejthetetlen olvasmányok…

dr. Domján László

Létköz

Létköz

"Szinopszis:
Egy élet véget ér, kezdődik egy újabb. Egy lecke véget ér, kezdődik egy újabb. De mi történik két életút között? Ki, mikor és hogyan dönti el további sorsomat? Milyen céllal születtem erre az életre? Egyáltalán mi az élet értelme? Megtudhatjuk ebből a könyvből."

Lelkünk útja

Lelkünk útja

Végre megadatott. Végre beleláthatunk létünk legmélyebb, eddig homályba burkolt titkaiba. Végre megtudhatjuk, hogy: – honnan jövünk, – miért vagyunk itt és – hová megyünk? Dr. Michael Newton, világhírű pszichológus – akinek a teljesítménye talán névrokonáéhoz, Isaac Newtonéhoz vagy még inkább Kolumbusz Kristóféhoz mérhető – egyén hipnózismódszerével hozza felszínre kliensei segítségével a mindannyiunkat évezredek óta foglalkoztató alapkérdésekre választ adó információt. A kutatásából kikerekedő világkép egyszerre lélegzetelállító és inspiráló.

Eredeti megjelenés éve: 1996