Döbbenetes gyógyulás az elme erejével

Döbbenetes gyógyulás az elme erejével

Domján László,

  • Hogyan lehet kigyógyulni a rákból több mint száz hatástalan kemoterápiás és sugárkezelés után? Dr. Domján László agykontrolloktató interjúja egy hihetetlen felépülésről egy rendkívüli hölggyel, akinek néhány éve még emlőrákja volt, ma azonban ismét boldog és egészséges édesanya.

Az alábbiakban dr. Domján László agykontrolloktató, a Harmonet tanácsadójának interjúját olvashatják P. Gabriellával, aki néhány éve még emlőrákban szenvedett. 56 kemoterápia és 75 sugárkezelés ellenére testszerte újabb és újabb daganatok nőttek a testében. Az orvosok lemondtak róla. Csont és bőr volt. Elméje erejével azonban meggyógyította magát!

– Gabi! Mikor és hogyan kezdődött a betegséged, s hogy gyógyultál meg?
– Én 1995-ben már két gyereknek voltam az édesanyja, a kislányom 91-ben, a kisfiam 92-ben született. Este a fürdőkádban, amikor mosakodtam, felhúzott lábbal ültem, és a jobb karommal éreztem, hogy a mellemben valami nem stimmel, valamihez hozzáérek, ami számomra szokatlan. Mivel egészségügyi dolgozó voltam, rögtön elkezdtem az önvizsgálatot. Kiderült, hogy közel szilványi daganat lapul a mellemben. Három nap múlva már a műtőasztalon feküdtem, ahol nemcsak a csomót kellett kivenni, hanem amputálták a mellemet is, mert a 28 eltávolított nyirokcsomóból 26-ban áttétet találtak. A műtét után egy hónappal elkezdődött a kemoterápiás kezelés. Összesen 6 „protokollt” – kezeléssorozatot – csináltam végig, mert minden protokoll után jött a kötelező kontrollvizsgálat, ami nem a betegség visszafejlődését, hanem annak előrehaladását mutatta. 1995 végére már a tüdőmben és a vesémben is volt áttét, 96 elejére pedig az agyamban is. Akkor azt mondták, hogy nincs tovább. Az agydaganataim miatt olyan fájdalmaim voltak, hogy naponta 6-8 ampulla morfiumot kaptam vénásan, nagyjából ki voltam ütve napi 24 órát, így se inni, se ülni nem lehetett. 32 kg-ra fogytam le.

– Hány centiméter magas vagy?
– 179. És igazán addigra – amikor éppen eszméletemen voltam – annyi erőm sem volt, hogy a fejemet fölemeljem a párnáról. És lekerültem egy olyan terembe, amit – csak úgy hallottam, hogy – „búcsúzó teremnek” hívnak. Ez nem egy kórterem volt. Sokkal nagyobb helyiség, 30-40 ágy volt bent. Az tűnt fel, hogy két napnál tovább senki sincs ott. Ha valakit oda lehoztak, akkor 48 órán belül kitolták onnan, de lábbal előre. Az is feltűnt, hogy a gyerekeimet én nem láttam a kórházi kezelések alatt, ekkor viszont behozták mind a kettőt. Amikor elmenni készültek, akkor mind a két gyerek rajtam feküdt. Sikítottak, a nyakamat szorították. Az egyik gyerekemet a férjem, a másik gyereket az ápolónő – a lábánál fogva – húzták le rólam. Ekkor értettem meg, hogy utoljára látom őket. Azt mondtam magamban, hogy ezt nem tehetem meg velük. Előtte beszélgettünk a bohócos játszótérről, ami a mi házunkkal szemben van. Mindig azt kellett elmesélnem nekik,hogy ha meggyógyulok, és újra járni tudok, akkor ezen a bohócos játszótéren hogy fogunk játszani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy nagy bohócfej, 4 hatalmas karral, aminek a végén egy-egy autógumi van felszerelve. Erre ülnek fel a gyerekek, és a szülők – az egyik gumit fogva – rohannak körbe-körbe, így hintáztatják a gyerekeket. Nekem ezt részletesen mesélni kellett, hogy ha lemegyünk a bohócos játszótérre, akkor hogyan fogunk ott hintázni. És én ebbe kapaszkodtam bele. Hogy állandóan elképzeltem, hogy én ott fogok futni. De azért fölfogtam, hogy nem sok esélyem van rá. Ezért elhatároztam, hogy meggyógyulok.

– Tehát egy döntést hoztál, hogy meggyógyulsz.
– Igen, mert sajnos még volt egy olyan tudat is a fejemben, hogy a férjem is beteg. És ő olyan szinten ellenállt a kezeléseknek, hogy tudtam, hogy meg fog halni. Átfutott rajtam, hogy ha mindketten meghalunk, akkor mi lesz a gyerekekkel? És elkezdtem írogatni. Először tűrtem a fejfájást, és kértem, hogy ne adjanak annyi morfiumot, hogy legyek néha egy kicsit észnél is. Elkezdtem írogatni azt a szót, hogy „meggyógyulok”. Utána már mantraszerűen bennem is állandóan csak ez a szó ismétlődött, hogy „meggyógyulok, meggyógyulok, bármi lesz, meggyógyulok”. Bejöttek vizitelni, kérdezték hogy vagyok, azt válaszoltam, hogy „meggyógyulok”. Mindenki azt hitte, hogy bekattantam a morfiumtól… Hogy ez történt vagy nem, azt én nem tudom, de tény és való, hogy másfél év alatt 773 füzetet írtam tele azzal a szóval, hogy „meggyógyulok”.

– Másfél év alatt 773 füzetet írtál tele azzal a szóval, hogy „meggyógyulok”?
– Igen. 773 A5-ös méretű iskolásfüzetet.

– Milyen tanácsot adnál annak, akik viszonylag egészséges, hogy ne alakuljon ki súlyos betegsége?
– Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, de: agykontroll, agykontroll, agykontroll. Én nem tudtam, hogy akkor mit csinálok, te is tudod, Laci, én 2007-ben végeztem el a tanfolyamot. Igazán arra voltam kíváncsi és azért jöttem el agykontrolltanfolyamra, hogy egyáltalán tudjam, hogy mit csináltam. És hogy hogyan csináltam. Úgyhogy agykontroll, megállás nélkül! Reggel, délben, este. Én mindennap úgy kelek föl és úgy fekszem le. Egy órával előrébb állítom az ébresztőórát, mint ahogy valójában föl kell kelnem, és rászoktam. Nagyon jó. Én mindig úgy nyitok, hogy hálát adok mindazért, mert sok mindenért van hálát adnom, amiket én kaptam, és akkor az egészséges gyerekeimtől a meleg otthonomig, a kajáig, mindent el tudok mondani. Aztán eltervezem a napomat. Nem úgy, hogy órabeosztásra, hanem konkrétan látom azt, hogy hogyan záródnak dolgok.

– Azt tapasztalod, hogy a programozás működik?
– Így van. A nap minden percében.

– Gabi! Mit szólnak azok az orvosok, akik kezeltek téged?
– Nem hitték el. Én ugyanahhoz az orvoshoz mentem vissza – ugyan 40 kilóval kövérebb voltam –, és mondtam, hogy ki vagyok. Akkor még az asszonynevemen futottam. És akkor látom az arcán a töprengést, és mondja, hogy „Milyen érdekes! Nem egy gyakori név, de volt már ilyen nevű betegem. De ő már régen meghalt.” És akkor odaadtam a TAJ-kártyámat, beütötte a számot a gépbe. No azt kellett volna videóra venni…

dr. Domján László