Lélek Boulevard - Domján László

Lélek Boulevard - Domján László

Domján László (Budapest, 1953. április 20. -- ) orvos, reumatológus, az agykontroll magyarországi meghonosítója.

1953-ban született Budapesten, mérnök és matematika tanárnő hatodik gyermekeként. 1977-ben végézte el az orvosi egyetemet Budapesten. Először belgyógyászként Budapesten, majd reumatológusként dolgozott az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben.
1989-ben Genfben az orvosi egyetemen elvégezte az amerikai agykontroll oktatók kurzusát, majd hazánkban is meghonosította a mexikói születésű texasi férfi, José Silva módszerét. Lenyűgözte az a lehetőség, amit ez a logikus, könnyen elsajátítható mentális eszköztár kínált. 1990-ben kezdte el tanítani Magyarországon a négynapos, kéthétvégés agykontrolltanfolyamokat. Az 1990-es évek vége óta Ultra elnevezésű, kétnapos továbbképző tanfolyamot is rendszeresen oktat idehaza és számos külföldi országban, ami elsősorban a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz ad rendkívül értékes, kiegészítő tudást.
2010-ben azt nyilatkozta, hogy még ma is nagyon élvezi a tanítást és örömmel tölti el, hogy szinte naponta kap visszajelzést olyan emberektől, akik az agykontroll segítségével ilyen-olyan vonatkozásban jobbá tudták tenni az életüket. Reumatológusként ugyan már csak barátait és rokonait kezeli, mégis orvosnak tartja magát, csak éppen olyan orvosnak, aki azzal gyógyít, hogy sokaknak megtanítja, hogyan mozgósíthatják szervezetük hatalmas öngyógyító erejét, hogy azt orvosuk erőfeszítéséhez hozzáadva még „gyógyíthatatlan" betegség esetén is esélyük legyen az egészség visszaszerzésére. 1989 óta számos hasznos kiadványt jelentetett meg, amelyek mind a fejlődést szolgálják.
Több könyvet írt az összes generáció számára, amelyben probléma megoldó feladatok vannak. Megjelentek különféle emberek sikeres beprogramozásáról szóló könyvek, illetve útmutatók a sikeres relaxáció és programozás elsajátításához. Ezen túlmenően a sikeres relaxációhoz hangfelvételek is megjelentek napvilágot láttak. Minden hónapban legalább egyszer tart négynapos tanfolyamot Budapesten, illetve Magyarország jelentősebb városaiban is. Szerepelt már több külföldi országban is.

Feltöltötte: Krisztián Budai
Megjelenés ideje: 2013 júl. 18