BALÁZS BERTOLD – pohárvíz technika

Sziasztok!
Szeretném veletek megosztani az egyik leghihetetlenebb sikertörténetemet. Pár embernek lehet ismerős lesz, mert Domján Laci fel is olvasta az egyik kecskeméti tanfolyamon, és ha jól tudom, akkor az internetes honlapon is fent volt.  Még 2007-ben vagy 2008-ban végeztem el az első tanfolyamomat és volt még az első héten, hogy megtanultuk a pohárvíz technikát. Nagyon megtetszett és hát 17 éves fejjel mire gondol az ember először: „hogyan lehetne ezzel lányokat megszerezni”  Volt egy lány, akivel szimpatizáltunk a tanfolyamon, és mikor kifelé mentem a helyről pont ott volt, úgyhogy odamentem hozzá és azt mondtam, hogy ajánlok egy játékot, amiben ő megmondja a nevét, én pedig másnapra kiagykontrollozom a telefonszámát, akkor pedig el kell velem jönnie randizni. Tulajdonképpen én sem nagyon hittem benne, hogy sikerülni fog, de úgy voltam vele, hogy a kontaktot megteremtettem, így már úgyis beszélgetnénk jövő héten  Viszont tényleg kipróbáltam a pohárvíz technikát és a mai napig emlékszem az álomra. Annyit tudtam, hogy a születési évének a vége benne van a telefonszámában (93) és azt is hogy harmincas. Az álmomban egy dzsungelben mentem előre vágva a növényeket és egyszer csak egy nagyobb tisztásra értem, ahol az indák maguktól mozogtak és különböző számok voltak a fákon és 2 egymás mellett a 9 és a 3. Az indák pedig elkezdték rendezgetni a többi számot valahogy úgy, hogy 811 93 11 (de azért 4 év távlatából már nem biztosak ezek a számok :D) aztán felkeltem. Gyorsan felírtam, aztán visszaaludtam. Másnap dél körül felhívtam a számot és ő volt az. Én sem, de ő sem nagyon hitte el, de azért nyertem egy randit  Amúgy nem jött össze a lánnyal de sikersztorinak megteszi