Zinauer Tímea  az 

egyik tagjának a története, melyben leírja, hogy az élete legnehezebb szakaszaiban, hogyan segítettek neki az Agykontroll hanganyagok Domján László előadásában, és Balogh Béla „ A Tudatalatti Tízparancsolata” hanganyaga.

A pszichés betegségem egy füves cigitől jött elő, amit igaz én kértem a katona társamtól, mert tudtam drogozik. Mikor lementünk szolgálaton kívül egy szórakozó helyre, közöltem vele, hogy közöttünk továbbra is csak barátság lehet, annak ellenére is, hogy éppen az ex vőlegényemmel külön voltunk, kivételesen az én döntésem alapján.

Nos, Gábor ezt nem vette figyelembe, mert miután már az utcán sétálva inzultáltam nőket, s a küzdő sport tudásával kérkedtem, legalább is úgy vélem, hogy a levegőbe rúgtam feléjük, mint taekwondo-do edzésen barátságos küzdelem során. Gábor nyugtatgatott, s felvitt a lakására.

Mivel a drog kivonja a vizet a szervezetemből, így kértem egy pohár vizet. Biztos nemi vágy serkentőt tett bele, mert kihasználta Gábor, hogy női bajtársa vagyok.

Ezt egy évtizedig is magamban hordoztam, mint megalázó tényt.

De még az Agykontroll elsajátítása előtt sikerült feldolgoznom. Persze másnap felvettem a katonai szolgálatot kötelességtudóan, ez egy szombati nap volt. Hétfőn pedig szokás szerint mentem dolgozni a laktanyába. Délután a honvédségtől a bajokat észlelve, tehát a pörgős viselkedésemet látván beutaltak a katonai kórházban. Amikor ez édesanyám és a vőlegényem tudomására jutott, egyből bejöttek engem meglátogatni. Édesanyám titokban elvégezte Domján László vezetése alatt az alap Agykontroll Tanfolyamot apám halála után.

Néhai apám sajnos 1993.december 2-án hunyt el hasnyálmirigy gyulladása volt, szegény sokat szenvedett vele. A közvetlen kiváltó ok a tüdőembólia volt. A halála előtt sokkal jobban volt édesapám, a szomszéd utcában lévő kórházban átmentünk a két évvel idősebb bátyámmal anyut kísérve, hogy apánkat meglátogassuk. De anyánknak a nővér azt tanácsolta, hogy mi, a gyerekek ne búcsúzzunk el tőle, hanem szép emlékekkel a szívünkben emlékezzünk édesapánkra.

A temetésre sem emlékszem. Pedig ott voltam, még apu nővére is haza utazott Canadából. Hallomásból tudom azt a kevés információt, pl. az urna csak egy asztalon volt a sírgödör előtt, még a ravatalozót sem vette igénybe anyu. Én és anyukám teljesen összeomlottunk. A fotók alapján ez kivehető. A bátyám a fényképezőgépben még mosolyogni is tudott, én képtelen voltam erre. Anyukámnak mára sikerült megbocsátanom, hogy édesapámat és engem a százszor elv alapján gyötört rendszeresen. 12,5 éves voltam, amikor úgy éreztem, hogy apukám nélkül, akin majom szeretettel csüngtem és ez a mély érzés kölcsönös volt, egymagam maradtam a mély gyásszal az egész világban. Amikor haza menetem az iskolából szokásom volt Julcsihoz a földszintre beköszönni, s december 2-án ott láttam a lakásukban az apukámnak kölcsönbe bevitt kis, sárga televízióját.

Akkor már tudtam, hogy baj van, meghalt. Mint lovaglásból, ami szenvedélyem volt haza térve szokásom volt kettesével szedni a lépcsőfokokat fel a lakásunkig, az első emeletre. Ott én úgy emlékszem, hogy édesanyám az ajtóban belenézett a szemebe, s a fájdalmát meglátván kifakadtam neki: „Anyu, mondd, hogy nem igaz!” S azzal sarkon fordultam és ketten Julcsival sem tudtak feltartóztatni. Rohantam le a lépcsőházból, és az udvarunk melletti kis fás területen leülve, teljesen megsemmisülve zokogtam. Magam maradtam, ezt éreztem, teljesen egyedül érzelmileg. Állítólag egy órát voltam oda, és anyunak sem mondtam hol voltam, s ő nem kérdezte tőlem a mai napig sem.

Visszatérve a kórházban arra emlékszem, hogy a dohányzóban Sanyi ölében ülök és ő becézget engem, ez volt az első emlékem, ami boldogsággal töltötte el a szívemet.Tehát megállapították a betegséget a kórházban nálam, mikor a zárójelentést megkaptuk. Pontosan 3,5 éve amikor ott hagytam a tanyán élő élettársamat, mert rendszeresen vert, ütött és megalázott engem, itthon rátaláltam anyukám személyes tárgyai között egy magnókazettára, amire csak a hanganyag címe, s a szöveg felmondójának neve volt rajta.

Ekképpen estem hipnózisba először alfában Domján Lászlóval, akinek a hangja azóta is mindig megnyugtat. Olyan sokszor relaxáltam a nyár folyamán a meleg szobában, hogy, ha nem éppen Lászlót hallgattam, akkor Balogh Béla Tudatalatti Tízparancsolatát kapcsoltam be, anyukám kölcsönbe vett, de általa nem használt CD-s rádiós magnóján. S mivel anyukám már régóta egymaga lakott, sajnos nem igazán örült a haza költözésemnek, rendszeresen rám nyitott a helyiségekben és szólt hozzám, hogy nem maradhatok a közös családi házban.

Nos bétában Balogh Béla hangjára fogtam egy füzetet és tollat és jegyzeteltem, amint anyukám hajtogatott nekem főleg az elmúlt hetekben.

Például: „Nem vagy szerethető!”. De a kezem automatikusan folytatta a másik mondatot: „Kislányom szerethető vagy!” . Tudtam ezt apukám hajtogatta nekem folyamatosan.

Engedett végre a tudatalattit emlékezni, amit elfojtottam apu halálával, a róla való emlékeket, hogy ne omoljak teljesen össze.

Apuról sosem beszélgettem anyuval, még most 22 év után sem. Állítólag eleinte nekem nem lehetett felhozni a nevét sem, de ez anyunak csak kifogás volt, amikor megkaptam a betegségről a zárójelentést. Az anamnézisbe beleírták ezt is, hogy anyám elmondása szerint velem nem lehetett apuról beszélni. Holott annak ellenére anyuval nem lehet a mai napig sem.

Végül kórházi kezelés lett belőle, mert anyám rám hívta a mentősöket, hogy képzelődök. Holott csak azt képzeltem be, hogy terhes vagyok, s a kicsi apura fog hasonlítani, mert fiam lesz. Mára ez már letisztult bennem, de így gondolom. Szóval relaxációt vagy százszor is, ha nem többször elvégeztem egy hónap alatt. De csak azért tudtam alfába lemenni, mert a tablettáimat majdnem teljesen elhagytam a volt párom kérésére, aki jó szándékkal hallgattatta velem Balogh Bélát még vidéken lakva.

Másik évben az orvosok szintén a pszichiátrián ráállítottak a tabletták mellett az injekcióra is. Itthon éreztem, hogy lórúgást kapok. Egyszer szívdobogásom is volt zuhanyozás után és még számtalan sok mellékhatások pluszban. Egyik hónapban kihasználva, hogy a kezelő orvosom nem rendelt kimertem jelenteni az asszisztens hölgynek, azt hiszem négy hónap után, tovább nem vagyok hajlandó felvenni az injekciót.

Aztán elolvastam egy hipnózisról szóló csodálatos könyvet. Kimentem az elolvasása után a konyhában és cigitöltés közben jött a gondolat hangban:

„Timi, olyan jó vagy hozzám!”.

És én felidéztem magam elé apukám közös fotóját, s tudtam azt is én neki mit válaszoltam erre a megnyilvánulására:

„Apuci szeretlek!”

Ekkora anyám már nem lakott itthon, a volt párom éjszakás volt. És én örültem, hogy van emlékem apámról. Közvetlen előtte attól voltam boldog, hogy Domján László a személyes jelenléte nélkül is milyen nagy hatást gyakorol rám a hanganyagával, már a hangjára képes vagyok ellazulni, ennyire függő lettem tőle.

Rá egy hónapra eldöntöttem, hogy megnézem Domján András egyik videóját, megnéztem tőle a hipnózist, amivel egy pánik beteget kezelt ki a betegségéből. A  zene szokatlan volt, de meghatódott az alany sírt örömében csukott szemmel, s én irigy lettem, ha nem is rossz indulatúan. Szokni szerettem volna Domján András pszichológus hangját, mert áprilisban nála szeretném végre elvégezni az AK tanfolyamot.

Közben elmosogattam, s bevettem az orvosi javaslat szerinti fél adag tablettáimat. De annyira hiányzott az apukája hangja, hogy megnéztem tőle is, majd egy órás műsort, ami csodálatos volt. Közben cigarettát töltöttem. Ekkor is egymagam voltam itthon, éjszaka volt már. És bejöttem a szobában és csak a légzésre figyeltem, el akartam aludni gyorsan, hogy másnap kipihent legyek. És akaratlanul alfában találtam magamat, és érkezett a kijelentő mondat:

„ Szeretlek, mint kecske a kést”.

Ezután jött a kérdés is:

„ Szeretsz?”

A kérdező én voltam anyukám felé. Vagy a halál szó, amit ismételgetnem kellett. És jött a válasz:

„Olyan szép vagy, mint a halál!

És a kérdés: ” Szép vagyok?„

A bátyám válasza volt én felém.” bízom a jó Istenben, hogy jövő év elején sem kerülök be a kórházba, mert nem készülök. Lassan két éve nem voltam bent, pedig az orvosom megnézte a monitoron, hogy szeptemberbe bekerülök szokás szerint. Azonban tévedett.

Szűk két hete magam vagyok, mert elküldtem a volt páromat, mert ő nem csak vert már egy esztendeje, nem csak lelkileg hanyagolt el, de sajnos a házas életem is silány volt.

Anyuval kibékültem azóta, egyre jobb a kapcsolatom vele, de ő már nem akar haza költözni többet. A bátyámnak képtelen vagyok a megbocsátásra, mert benne és a menyasszonyában egy szikra érdeklődés sincs, csak a gyűlölet.

Köszönöm, hogy leírhattam a gyűjteménybe, mert itt a végén már mosolygok, mert megkönnyebbültem, örülök ennek.

És izgulok mit fogtok rá szólni.

Szeretettel Csenkiné Zinauer Tímea Zinauer