Gyógyító ételek

Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül

Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül

A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a kertjéből gyógyult, de a városiak is használták ezeket a gyógymódokat. Fő táplálékuk volt telente; bab, krumpli, káposztafélék, savanyítva is — Szabolcsban a bab mellé is savanyú káposzta került tészta helyet, mert ez ingyen volt, és sűrítette a levest. — savanyú káposzta jelentette a savanyúságot (salátát), persze nem tudták, a vastagbél normális működését támogatták ezzel. A háziasszonyok bőven használtak piros paprikát. Ezzel pótolták a C-vitamint.

Immunerősítőnek ott volt a tök, a sütőtök a tökmag (A prosztata legjobb védelmezője).

Immunerősítőnek ott volt a tök, a sütőtök a tökmag (A prosztata legjobb védelmezője).

Az asztalra mindig került kukorica, diós, mákos metélt. Reggelire mangalica szalonnát ettek, melyről ma már ismert, hogy tápláló, és tisztítja a vért. A szegény embernek nem telt cukros ételekre, a gyerekeket sem tömték édességgel. Így, ha a fertőző betegségeket nem kapták el gyerekként, magas kort értek meg dédapáink. Kár, hogy elfelejtettük étkezési szokásaikat.

Az állatokat nem tanítják, melyik növény mérgező a testükre, mégis minden állat tudja, mi nem jó neki, és azt nem eszi meg. Azt sem mondja meg nekik senki, melyek azok a füvek, amivel gyógyítani tudják a szervezetüket, vagy karban tartja a bélműködésüket, mégis megtalálják. (Elgondolkodtató, hogy a bent tartott kutyákat mért érik el azok a betegségek, mint az embereket?) Mi emberek is tudhatnánk, hogyan kerüljük el a betegséget, mégis kevesen foglalkozunk ezzel.

MÁKKAL CSONTRITKULÁS ELLEN:

MÁKKAL CSONTRITKULÁS ELLEN:

A mák került ide elsőnek, hogy a közép vagy idősebb korúak észrevegyék ezt a csodanövényt, hiszen, ki ne akarná a fiatalos mozgását könnyen megőrizni, és az életét kitolni. A mák Közép-Ázsiából származik, de manapság inkább Európában eszik. Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról.

Tele van (csontépítő), magnéziummal, (OMEGA4) növényi zsírsavval, aminosavakkal, enzimekkel: plusz foszfort, kalciumot, káliumot és vasat is találunk benne. Kevesen tudják, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; fékezi a csontok leépülését, és elkezdi újra építeni a ritkult csontszöveteket. A magas vérnyomást leviszi. A telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintet, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. És nem utolsó sorban, szinte teljesen megszünteti (frontváltozásnál) a lábban keletkező görcsöt. Továbbá, növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására. És még egy érv szól mellette: ötödébe kerül, mint az agyon reklámozott étel-kiegészítők, jóllehet a hatásfoka túlhaladja. Azt is tudnunk kell, nem azonnal, hosszabb távon (2-3 hónap) fejti ki gyógyító hatását. Sajnos a betegség gyors futó, a gyógyulás távfutó. Az egészséged védelmében, az ehhez kapcsolódó leírás: MIT JELENT AZ AMINOSAV ÉS AZ ENZIM HIÁNYA, oldalt is érdemes elolvasni. Klikk a menüben.

Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd a hűtőbe tároljuk. Az első hónapokban naponta, minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a szervezet állapotától függően) kétnaponként.

Így is lehet fogyasztani: Naponta (délelőtt vagy délután) 1- 0,5 deci tejbe (lehet vízben is) egy púpozott evőkanál, méz és édeske nélkül, darált mákot keverek, és megiszom. Egy idő után, amikor már nehezebben ment le, akkor emeltem a tejadagot, illetve vizet tettem hozzá, hogy gyorsabban le tudjam hajtani. 50 éves kor után nem tanácsos szüneteltetni, sem abbahagyni. Tekintsük olyan gyógyszernek, amelyet egy életen át szedni muszáj.

BURGONYA GYÓGYÍTÓ HATÁSA-EMÉSZTÉS SEGÍTŐJE:

BURGONYA GYÓGYÍTÓ HATÁSA-EMÉSZTÉS SEGÍTŐJE:

Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni, a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza. Sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. A burgonyát, még a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás (nem a zsírban sült) egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasztjuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk.

CÉKLA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, ÉLETTANI FONTOSSÁGA:

CÉKLA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, ÉLETTANI FONTOSSÁGA:

És most következzék a cékla. A cékla Rák megelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumor gátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást, gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőfermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. “Ebben kiváló eszközt találunk – írja Seeger – a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására.”

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers cékla hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. (A kóros sejtek elhalnak és kiválasztódnak.) A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-C- és P-vitamin is található benne. A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is. Ha a felsoroltaknak, csak a fele részét hasznosítja a szervezet, már érdemes megszívlelni a tanácsot.

BAB GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

BAB GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A bab fontosságáról se feledkezzünk meg! Szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása elengedhetetlen: Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. Elősegíti a víz kiürülését, segíti a máj, vese működését (ezért van nagy szerepe a betegségek megelőzésében). És ez még nem minden; segíti a zavartalan vérkeringést, ez által segíti a szív működését is. A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését. Helyezzük előnybe a fehér babot.

LENCSE GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

LENCSE GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A nem gyakran fogyasztott, indokolatlanul mellőzött étel a lencse, pedig kevés ilyen könnyen emészthető, mégis tápláló zöldségünk van, mint a lencse. 25-28% igen magas a fehérjetartalma, és tartalmazza valamennyi, a szervezetünk számára fontos, a nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, amelyet szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Mindemellett nem allergén, viszont jól emészthető, legkevésbé, vagy egyáltalán nem puffasztó, mint a bab. Tartalmaz még vitaminokat, ásványokat, és az anyagcseréhez fontos nyomelemeket. A cukorbetegeknél sem okoz gondot, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. A gyomrot és beleket megterhelő ebéd után, ha a következő napi ebéd a lencse, megkönnyebbül a bélrendszer.

A VÖRÖSHAGYMA, A FOKHAGYMA TISZTÍTÓ HATÁSA:

A VÖRÖSHAGYMA, A FOKHAGYMA TISZTÍTÓ HATÁSA:

A mai korunk szennyezett levegője káros hatással van a tüdőre, a legfontosabb légző szervünkre. A mindennapi hagyma fogyasztásával, nagy részben, ki lehet védeni, a szennyező anyagok kártevését. Sőt, annak ellenére, hogy könnyeket csal a szemünkbe, tisztítja a szemet!

A vörös és a fokhagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és salak anyagokat a sejtekből, egyben ellenállóvá teszi, és erősíti az immunrendszert.

SÁRGARÉPA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, SZEREPE AZ EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSÉBEN:

SÁRGARÉPA GYÓGYÍTÓ HATÁSA, SZEREPE AZ EGÉSZSÉG MEGŐRZÉSÉBEN:

Ma már tudjuk, a sárgarépa fogyasztása gyógyító hatással van a szem és bőrproblémákra, feljavítja a szem vérkeringését és működését. Továbbá csökkenti a koleszterin szintet, savtalanítja a vért, ezzel elősegíti a máj működését

BÚZACSÍRA GYÓGYÍTÓ EREJE:

BÚZACSÍRA GYÓGYÍTÓ EREJE:

A búzacsíra jelentős élettani funkciót tölthet be; gyógyító ereje, a magas vitamin és ásványi anyagoknak köszönhetően. A daganatos, a szív, az érrendszeri betegségek megelőzésében játszik nagy szerepet. Az sem elhanyagolható szempont, hogy károsítja a koleszterin molekulákat, az érfalat rugalmassá teszi. Ezen felül, megkönnyíti az emésztést. A csont védelemben van még nagy szerepe.

 PARADICSOM GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

PARADICSOM GYÓGYÍTÓ HATÁSA:

A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek négy kamrája van és piros. A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, melyek igazi tápláléka a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C-vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését.

SZŐLŐ:

SZŐLŐ:

A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért. Az is köztudott, a vértisztító és az idegerősítő hatása is kiemelkedően jó. TUDTAD? A szőlő magvának többszöröse a gyógyító hatása, mint a szőlőnek.

DIÓ:

DIÓ:

A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy. A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést, az mellett féregölő vértisztító, az emésztő szervek munkáját serkenti.

ZELLER, KELKÁPOSZTA, KÍNAI KELL:

ZELLER, KELKÁPOSZTA, KÍNAI KELL:

A zeller, a kínai kel és a kelkáposzta kalciumot tartalmaznak, és erősítik a csontokat. Ha nincs elég kalcium az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontok meggyengülnek Az említett növényeknek fogyasztása megerősítik a csontozatot. De nem csak ásványi anyagokat nyerhetünk belőle, hanem fontos vitaminokat is. Tudni kell, hogy a vitaminok, az ásványok katalizátora. VAGYIS: a vitaminok feladata, hogy a szervezetbe bevitt ásványok beépüljenek a szervezetbe.

SPENÓT:

SPENÓT:

A spenót (sajnos a gyermekek körében nagyon népszerűtlen), az mellett, hogy K-vitaminban gazdag étkezési zöldségféleség, elősegíti a bélmozgást, és a gyomor működését, és vastagbélre tisztító hatása van. A fekvő betegek számára különösen javasolt a fogyasztása.

A TÁPLÁLKOZÁS TEKINTETÉBEN JÓ TUDNI!

Az enzimek (fermentumok) alapvető szerepet töltenek be a sejtek anyagcsere folyamatában. Az enzimek egyszerű fehérjék, melyek csak aminosavakat tartalmaznak. Az enzimek működéséhez számos vitamin és ásványi anyag jelenléte is elengedhetetlenül szükséges. Az enzimek működése, a szövetek kémiai átalakulásánál, savasodásnál, lelassulnak. Ez lehet tápanyag fogyasztásával járó anyagcserezavar is, és születéssel járó hiba is.

Ha nem is étkezésre használjuk, de érdemes megemlíteni a homoktövist. A homoktövis tea növeli szervezetünk saját védekezésének hatékonyságát, hámosító és gyulladáscsökkentő hatása miatt segíti a sebgyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását. Sokan használják meghűléses megbetegedések esetén is.

E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre. Továbbá véd a káros UV sugárzástól Általános legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek, és műtétek után jó immunrendszer erősítő, a nagy C-vitamin tartalma miatt ideális téli gyógyszer.