Kundalini jóga

Kundalini (szanszkrit kuṇḍalinī, कुण्डलिनी) hindu vallásfilozófiai fogalom, látens lélektani erő, sakti, amely minden emberben létezik. A tantra egyik alapvető fogalma. A hindu tantrikus anatómiában a leginkább létfontosságú elem az emberi testben, egy alternatív élettani rendszer, amelyik, az anyagi mellett egy párhuzamos síkon létezik, és amelyiknek vannak kapcsolatai és kihatásai az anyagi testre.
 

A finom test rendelkezik a pszichés központok hét darabból álló készletével (csakrák), vizuálisan ez úgy képzelhető el, hogy a sokszirmú lótuszvirág végigfut a gerincen, amelyhez három függőleges csatorna segítségével csatlakozik. Minden csakra az emberi energiák finom elemeit (tanmatrák) egyúttal a szent hangokat jelképezi. A csakrák felett és alatt az istenek testi lakhelyei találhatók, Siváé (tudatosság) és a Sakti istennőé (erő és hatalom), akik a világegyetemet uraló két isteni elvet testesítik meg, amelyeken keresztül az egész világegyetem létrejött. Az alapul szolgáló feltételezés mögött az a homológián (hasonlóságon) alapuló, az Upanisadokban is dokumentált koncepció, áll amely a makrokozmosz és a mikrokozmosz viszonyához teszi hasonlóvá az emberi testet.
 

A kundalini az egyetemes sakti egyik aspektusa, ami jelen van minden emberben; úgy képzelhető el, mint a muládhára-csakra, a lélek legalacsonyabb szintű központjában fekvő háromszorosan összetekeredett kígyó. Bár a kundalini megtalálható minden emberben, általában nyugalmi állapotban van, szimbolikusan elképzelve mintegy „feltekercselt” állapotban. A vallásos tanok (jógák) egyik célja az, hogy felébresszék a kundalinit a finom testben úgy, hogy egy guru segítségével a tantrát gyakorló letekercseli azt, és elindítja a finom test központi csatornáján (szusumna) felfelé, miközben az mozgása közben áthatol az útjába kerülő finom csakrák hálózatán. A kundalini felemelkedése jelenti a lelki energia tényleges ébredését. Ezt az ébresztést egy guru, vallási tanító felügyelete alatt kell elvégezni, hogy az megakadályozza a tanítvány tudatában felébredő ellenőrizhetetlen erők létrejöttét. A csakrák áttörése után a kundalini kiemelkedik Siva mikrokozmikus birodalmába, és fején koronaként örökkévalóan egyesül Sivával.
 

A kundalini-jóga célja a szamádhi, vagyis a magasabb szellemi állapotban megvalósuló extázis[1] elérése, így a tantrikus tanokból ismert szádhana[2] révén elérhető a megszabadulás (móksa). A tantrikus gyakorlatokban a titkos mantrák ismételgetésével a lélegzet illetve a magömlés visszatartható, ez ébreszti végül fel az addig alvó kígyót.