7 months
user-image

Előkészületek évei (1906 - 1948)

„Amikor 1940 januárjában az újságok a ”herfordi csodadoktor"-ról beszámoltak, Bruno Gröning mögött már olyan életút állt, amely gyümölcsökkel és tapasztalatokkal volt gazdagon megáldva, és nélkülözésekkel volt kikövezve.

Gyermekkora és ifjúsága

Bruno Gröning 1906. május 30-án született Danzing-Olivában, August és Margarethe Gröning hét gyermeke közül a negyedik gyermekként. Szülei már korán felfigyeltek fiúk különlegességére. Időnként, ha az apa mogorván és zsémbesen jött haza, a csecsemő szobájából hirtelen egészen erős hangok hallatszottak ki. Amikor a szülők ijedten utánanéztek, már minden csendes volt, és a kicsi békésen aludt bölcsőjében. Erre az apa abbahagyta a zsémbeskedést és megnyugodva járkált a házban. Ilyen és hasonló események elidegenítették tőle szüleit és testvéreit, sőt az apából kellemetlen érzelmeket váltott ki. Minél idősebb lett Bruno Gröning, környezete annál idegenebb lett számára. Egon Arthur Schmidt így számol be a „Bruno Gröning csodálatos gyógyításai” című könyvében: 

„A családban Bruno Gröninget [...] ”a bolondos„ becenévvel látták el. Még ma is gyakran említi ezt, és ha testvéreinek viccesen a szemükre veti, szégyenkezve hajtják le fejüket. Különösen a legidősebb fiú, Georg hangsúlyozza ki, hogy ha valamit megettek, Bruno soha sem árulta el testvéreit, még akkor sem, ha az összeesküvés ellene irányult, és emiatt szenvednie kellett.” 
Környezetének keményszívűsége által kiközösítve, a kis Bruno a természetbe menekült. Jobban vonzódott az állatokhoz, fákhoz, bokrokhoz, mint az emberekhez. Gyakran órákra eltűnt az erdőben. 

„Itt megtapasztalhattam Istent. Minden bokorban, fában és minden állatban, sőt még a kövekben is. Órákon keresztül álldogáltam elmélyülve - tulajdonképpen az idő megszűnt számomra - és mindig úgy éreztem, mintha egész bensőm kitárulna a végtelenség felé.”

A vele hasonló korúak verekedéseiben soha sem vett részt. Így ő lett a gonosz gúnyolódások tárgya, akit különlegességéért megvertek és büntettek. 
 

Idővel felismerhetővé vált Bruno Gröning lényében az, aminek köszönhetően a későbbi „csodadoktor” nevet kapta. Jelenlétében állatok, emberek gyógyultak meg. Különösen az első világháborúban kereste fel gyakran a kórházakat, ahol szívesen látott vendég volt. Ha megjelent, a sebesültek jobban érezték magukat, és sokan meggyógyultak. Betegek is üzentek édesanyjának, jöjjön el hozzájuk a kis Brunoval. A családban és ismerősök körében szívesen fogadták a kisfiú gyógyító képességét.
 

Bruno Gröning így ír életrajzában. 
 

"Már kis koromban megszabadultak jelenlétemben szenvedéseiktől a beteg emberek, és a gyerekek, de felnőttek is veszekedéskor, ingerült állapotban néhány szavamtól teljesen megnyugodtak. 

Már gyerekként észrevettem, hogy azok az állatok, amelyek félénkek voltak, vagy amelyeket rosszindulatúnak tartottak, velem szemben jóindulatúak és szelídek voltak. Ezzel szemben a szülői házzal való kapcsolatom különös és feszült volt. Ezért hamarosan teljes önállóságra törekedtem, hogy kikerülhessek a meg nem értettségből, amit családom velem szemben tanusított." 

Az előkészületek évei

Az általános iskola 5 osztálya után Bruno Gröning kereskedői szakmát kezdett tanulni. Ezt azonban két és fél év után apja nyomására kénytelen volt abbahagyni. A pallér azt akarta, hogy fia hozzá hasonlóan építési szakmát tanuljon ki. Ácsnak taníttatta, de itt sem juthatott el a záró vizsgákig. A háború utáni zűrzavaros gazdasági helyzet ezt nem engedte meg. Negyed évvel tanoncságának befejezése előtt, megbízások hiányában, a cég bezárt. A rákövetkező időkben különböző tevékenységeket folytatott. Majdnem két éven keresztül működtetett egy épület-, és műbútorasztalos - műhelyt, dolgozott gyári- és alkalmi munkásként, és mint táviratkihordó és gyengeáramú szerelő. Egon Arthur Schmidt így ír a következő időkről.
„Azonkívül különböző munkatársai, mint különleges ismertetőjelről számoltak be arról; hogy bármilyen munkához is nyúlt, az mind sikerült neki; órák, rádiók javításánál, vagy amikor lakatosként dolgozott. A műszaki dolgokban különösen ügyes volt. Soha sem vonakodott a legdurvább, a testileg legnehezebb munkák elvégzésétől sem. Mint kikötőmunkás, ugyanúgy húzta a kötelet, mint társai. Nem rejtette véka alá, ez hozzátartozott ahhoz az úthoz, amely őt a mélységen átvezette, hogy eljusson a magasságba. Egy régi kínai közmondás mondja: ”Aki sohasem ment mocsáron keresztül, abból nem lehet szent.„ Régebbi munkatársaitól fennmaradtak bizonyítványok, amelyek közül nemrég a kezembe került egy, és ebben az állt, hogy egy éves közös munka után ennek a munkásnak Bruno Gröning volt a legrendesebb, legjobb munkatársa, akivel valaha is együtt dolgozott, és az elképzelhető legjobb emlékei vannak róla.”

Huszonegy évesen megházasodott. De felesége egyáltalán nem értette meg őt. Egy polgári családi élet korlátjai közé akarta kényszeríteni, és gyógyításait hóbortnak tekintette. A 1931-ben és 1939-ben születtek fiai, Harald és Günter, mindketten 9 éves korukban haltak meg. Noha számtalan ember tapasztalt Bruno Gröning által gyógyulást, Gertrud Gröning nem hitt férje gyógyerejében. Nem rá bízta a gyerekeket, hanem az orvosokra. De a hagyományos orvoslás nem tudott rajtuk segíteni. Mindkét fiú a kórházban halt meg, Harald 1939-ben Danzingban, Günter 1949-ben Dillenburgban. Bruno Gröning számára ez volt élete legnagyobb csapása. Évekkel később is könnyezett, ha fiairól beszélt 

Így ez a két világháború közötti idő előkészület volt későbbi működéséhez. Jó néhány rossz tapasztalatot kellett elkönyvelnie, hogy az embereket minden élethelyzetükben megérthesse, és bajaikban velük érezhessen.
A második világháborúban, 1943-ban behívták a Wehrmachtba.(az 1945 előtti német hadsereg. A ford. megjegyzése) Ott nézeteltérésekre került sor. Amiatt, hogy vonakodott emberekre lőni, a hadbíróságot helyezték kilátásba. Végül a frontra küldték. Megsebesült, orosz hadifogságba került és 1945-ben, mint hazájából száműzött került Nyugat-Németországba. Bruno Gröninget a háborús idők alatt csak az a vágy fűtötte, hogy minél többet segíthessen. Sőt a fronton is minden alkalmat megragadott, hogy társaiért és a civil lakósságért bevesse magát.
Egy orosz faluban lehetővé tette az éhhalál küszöbén lévő embereknek, hogy hozzájussanak a hadsereg élelmiszer készletéhez. A fogság alatt bajtársainak jobb ruházatot, élelmet és jobb szállást harcolt ki. Sok embert gyógyított meg, akik éhségtől keletkező ödémákban szenvedtek. A háború borzalmai között egy embert sem ölt meg, de számtalannak segített.

1945-ben kiszabadult a fogságból, a hesseni Dillenburgban új egzisztenciát épített fel, és családját is odahozatta. Miután a második fiú is meghalt, és felesége minden segítésre irányuló tevékenységét meg akarta tiltani, elvált tőle. Kötelességének érezte, hogy a gyógyító erőt, amivel rendelkezett, minden emberhez eljuttassa. Azt mondta:
„Nem egyes emberekhez tartozom, hanem az egész emberiséghez.”
1949 elején útja a Ruhr-vidékre vezetett. Egyesek beszámolói következtében mind többen figyeltek fel Bruno Gröningre. Házról házra járt, mindig oda, ahol szükség volt rá. Így működött kis körben, amíg 1949 márciusában elfogadta egy herfordi mérnök meghívását, hogy látogassa meg fiát.

Ettől az időszaktól kezdődtek a gyógyítások ---

``Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek, Hogyha Istenem úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.`` "

Forrás:

Függő kapcsolatok
Megoldások

© 2016 Megoldaskapu.hu Adatvédelmi szabályzat | Használati feltételek | Webhelytérkép