A "betegségek" 5 biológiai természettörvény - Germán Gyógytudomány

A Rák Vastörvénye leírja számunkra azt, hogy mi az, ami elindít bennünk egy Értelmes Biológiai Különprogramot (ÉBK) és gyakorlatilag ebben az is benne van, hogy mit tehetünk azért, hogy ezt leállítsuk.

Hiszen minden olyan drámai meglepetésszerű esemény, ami egy nagyon súlyos érzelmi konfliktust takar, mindig el fog indítani bennünk egy biológiai választ, főleg, ha magányosan éljük meg és benne maradunk a konfliktusban. Az utolsó két tényezőről csak és kizárólag mi tehetünk, tehát, hogy meddig maradunk egy konfliktusban?

A konfliktus témájából kiindulva már körvonalazódik is, hogy addig maradunk benne, ameddig nem tudunk megbocsájtani, elengedni, másképp gondolni, érezni és viselkedni ezzel a dologgal kapcsolatban. Az, hogy meddig ülünk benne a konfliktus által bennünk megjelenő negatív érzésekben, csak és kizárólag tőlünk függ. Ahogyan az is csak rajtunk áll, hogy mennyire magányosan éljük ezt meg, mert a magányosság érzése nagyon súlyosan befolyásolja ezt az egész biológiai programot.