Nagyböjt

Nagyböjtről röviden

"A nagyböjt (latinul Quadragesima, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt) a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak. Lényege húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.

A nagyböjti időszakra eső hat vasárnapot az Egyház nem tekinti böjti napnak (mivel minden vasárnap Krisztus feltámadásának emlékünnepe), ezért a böjti időszak a 7. század óta hamvazószerdával kezdődik a keresztény egyházi naptárban. A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnappal kezdődő nagyhét.

A nagyböjt kezdetét megelőző háromhetes időszak a böjtelő, vasárnapjainak neve (húsvéttól számított hozzávetőleges távolságukról): hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja.

A nagyböjti időszakra eső vasárnapok nagyrészt introitus zsoltáruk első soráról kapták latin nevüket:

Invocavit („Hozzám kiált…”)
Reminiscere („Emlékezzél…”)
Oculi („Szemeim…”)
Laetare („Örvendezz…”)
Judica („Ítélj meg…” - feketevasárnap)
Palmarum („Pálmák…” – virágvasárnap)

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá; a 7. században alakult ki a szerdai kezdőnap. A 11. századig nagyon szigorúan böjtöltek: késő délutánig nem ettek semmit, a böjti napokon pedig nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. A lila a 13. század óta számít a bűnbánat színének.

A nagyböjti önmegtartóztatás legszigorúbb változata a negyvenelés volt. Ilyenkor a böjtölő csak negyvenszer evett ebben az időszakban – tehát naponta csak egyszer, naplemente után. Szintén elég szigorú az a szokás, ami alapján a nagyböjt péntekjein csak hét búzaszemet ettek.

Régen a hittanulók (katekumenek) ekkor készültek fel a keresztség felvételére, ekkor ismerkedtek a hittételekkel, Jézus életével. Húsvét vigíliáján (nagyszombat éjjel) keresztelték meg a katekumeneket, s az ókorban minden évben csak ezen a napon kereszteltek.

A katolikus egyház a régebbi szigorú szabályokon mára enyhített: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.

Az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila (viola). Sok keresztény közösségben – így a katolikus egyházban – az egész időszakban nem hangzik fel az istentiszteleteken az örömöt kifejező alleluja. A templomokat nem díszíti virág. A katolikus egyházban ennek az időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése.[1]

Liturgikus hagyomány, hogy nagyböjt ötödik vasárnapjától (feketevasárnap) a feltámadási szertartásig a templomi feszületeket, továbbá a főoltár képét violaszín lepellel eltakarják."