Új Föld teljes hangoskönyv - Echart Tolle

(teljes hangoskönyv) 11:38:48 - óra:perc:másodperc időtartam

Dr. Domján László felolvasásában.

ECKHART TOLLE ÚJFÖLD

ÖTÖDIK FEJEZET

Új Föld - Ráébredni életed céljára - Részlet a könyvből

A fájdalomtest

A legtöbb ember gondolkodása akaratlan, automatikus és ismétlődő. Nem több, mint egyfajta mentális „zizegés”, és nem szolgál valódi célt. Valójában nem is gondolkozol, a gondolkozás történik veled.

A „gondolkodom” állítás ugyanis akarást tartalmaz. Feltételezi, hogy beleszólásod van a dologba, hogy részedről ott a döntés lehetősége. A legtöbb ember esetében azonban még nem ez a helyzet.

A „gondolkodom” ugyanis olyan hamis állítás, mint azt mondani „emésztek” vagy „keringetem a véremet”. Az emésztés történik, a vérkeringés történik, a gondolkodás történik.

A fejben szóló hang önálló életet él. A legtöbb ember e hang kiszolgáltatottja; őket lényegében „megszállta” a gondolat, megszállta az elme. És mivel az elmét a múlt kondicionálta, ezért arra kényszerülsz, hogy újra és újra előadd a múltat.

A keleti terminológiában ez a karma. Ha azonosulsz ezzel a hanggal, akkor erről mit sem tudsz. Ha tudnál róla, akkor már nem lennél „megszállott”, hiszen igazi megszállottságról csak akkor beszélhetünk, amikor a megszálló lényt önmagadnak hiszed, más szóval: amikor azzá válsz.

Évezredeken át az emberiség egyre nagyobb mértékben vált az elme megszállottjává, nem ismerve fel a megszálló entitás „nem-én-ségét”.

Az elmével történt teljes azonosulás eredményeként megszületett az én téves tudata: az ego. Az ego sűrűsége attól függ, hogy te –a tudat – milyen mértékben azonosultál elméddel, a gondolkodásoddal. A gondolkodás csupán parányi aspektusa a tudat teljességének, valódi lényed teljességének.

Az elmével történő azonosulás mértéke emberenként különböző.

Egyesek – ha csak rövid időszakokra is, de – olykor mentesek tőle, és az ezekben a pillanatokban megtapasztalt békesség, öröm és elevenség teszi az életüket élni érdemessé. Ezek a pillanatok egyúttal a kreativitás, a szeretet és az együttérzés megjelenésének az időszakai is. Mások folyamatosan az egós állapot csapdájába zártan élnek. Ők elidegenedtek maguktól, ahogy másoktól és a köröttük lévő világtól is. Ha rájuk nézel, láthatod arcukon a feszültséget, például a ráncba vont szemöldököt, vagy tekintetükben az ürességet, a merevséget. Figyelmük legnagyobb részét a gondolkodás emészti föl, ezért nem igazán látnak téged, és nem igazán figyelnek rád.

Egyetlen szituációban sincsenek jelen, figyelmük vagy a múltban, vagy a jövőben jár, amik persze – gondolatformákként – csak az elmében léteznek. Vagy valamilyen eljátszott szerepükön keresztül lépnek veled kapcsolatba, s így nem önmaguk. A legtöbb ember elidegenedett valódi énjétől; egyesek oly mértékben, hogy viselkedésük és interakcióik hamisságát mindenki észreveszi, kivéve azokat, akik ugyanolyan hamisak és önmaguktól ugyanannyira elidegenedtek, mint ők. Az elidegenedés azt jelenti, hogy semmilyen szituációban, illetve senkinek a társaságában – még a magadéban sem – érzed igazán jól és lazának magad. Folyton igyekszel „hazatalálni”, ám sohasem érzed magad otthon.

A XX. század néhány kimagasló írója, például Franz Kafka, Albert Camus, T. S. Eliot és James Joyce fölismerte az elidegenedést, mint az emberi lét univerzális dilemmáját. Ők valószínűleg önmaguk mélyén érezték azt, és ezért voltak képesek a műveikben briliáns módon kifejezni. Megoldást már nem kínáltak föl. Érdemük, hogy megmutatták nekünk az emberi lét „kínos helyzetének” egyfajta reflexióját, hogy azt világosabban láthassuk. A „kellemetlenségen” történő felülemelkedéshez az első lépés: tisztán látni azt.

AZ ÉRZELEM SZÜLETÉSE

A gondolatáramlás mellett – bár attól nem teljesen elkülönülve – létezik az ego egy másik dimenziója is: az érzelem. Ezzel nem azt állítom, hogy minden gondolkodás és érzés az. A fájdalomtest egótól származik. Azok csupán akkor válnak egóvá, ha azonosulsz velük, és teljesen átveszik fölötted az irányítást. Más szóval: amikor belőlük „én” lesz.

Fizikai szervezetednek, tehát a testednek, megvan a maga intelligenciája, ahogy minden más életforma szervezetének is. Ez az intelligencia reagál arra, amit az elméd mond, reagál a gondolataidra. Az érzelem tehát a testnek az elmédre adott reakciója. A test intelligenciája természetesen elválaszthatatlan az egyetemes intelligenciától, valójában az univerzális értelem számtalan megnyilvánulásának az egyike. Az ad a fizikai szervezetedet alkotó atomok és molekulák közé időleges kohéziót, összetartó erőt. Az a test minden szervének működése mögött megbúvó szervező elv. Az irányítja az oxigén és az elfogyasztott étel energiává alakulását; a szívverést és a vérkeringést; az érzékszerveken át befutó információk idegi impulzusokká alakítását, hogy azok az agyba érkezve dekódolódhassanak, majd újra összeállítva a külső valóság koherens (összefüggő) belső képét adhassák. Mindezt, ahogy sok ezer egyéb, ezekkel egy időben zajló funkciót is, ez az értelem koordinálja tökéletesen. Nem te működteted a testedet. Az intelligencia működteti. A szervezet környezetre adott válaszreakciói is az ő feladatkörébe tartoznak.

Ez minden életformára igaz. Ez ugyanaz az értelem, mint amelyik fizikai formába öntötte a növényt, majd azt követően a növényből előbújó virágként is megnyilvánul; virágként, ami reggel kinyitja szirmait, hogy befogadja a napsugarakat, majd este bezárja őket. Ez ugyanaz az intelligencia, amelyik Gaiaként, a Föld bolygót jelentő összetett élőlényként is manifesztálódik.

Ez az értelem idézi elő a szervezet bármilyen fenyegetésre vagy kihívásra adott, ösztönös reakcióit. Ez produkál az állatokban olyan reakciókat, amelyek hasonlítanak az emberi érzelmekhez: haragot, félelmet, élvezetet. Ezeket az ösztönös reakciókat az érzelem kezdetleges, ősi formáinak tekinthetjük. Bizonyos helyzetekben az emberi lények ugyanúgy tapasztalnak meg ösztönös reagálásokat, ahogy az állatok. Vészhelyzetben, amikor a szervezet életben maradása kerül veszélybe – a küzdelemre vagy a menekülésre való felkészülés részeként –, a szív gyorsabban ver, az izmok összehúzódnak, s a légzés felgyorsul. Ősi félelem. Sarokba szorítva az intenzív energia hirtelen hulláma olyan erőt kölcsönöz a testnek, amellyel az korábban nem rendelkezett. Ősi harag. Ezek az ösztönös reakciók az érzelmek rokonainak tűnnek, ám a szó valódi értelmében nem érzelmek. Az ösztönös reakció és az érzelem közti alapvető különbség a következő: az ösztönös reakció a test közvetlen válasza valamilyen külső helyzetre. Az érzelem viszont a test reakciója egy gondolatra. Közvetetten ugyan egy érzelem is lehet valamilyen konkrét helyzetre vagy eseményre adott válasz, de az már a mentális értelmezés – a gondolat, tehát a jó és a rossz, a rokonszenves és az ellenszenves, az én és az enyém mentális fogalmainak – szűrőjén keresztül látott eseményre adott reakció lesz. Például valószínűleg nem érzel különösebb érzelmet, ha azt hallod, hogy valakinek ellopták a kocsiját. Ha azonban az a te autód, akkor már feltehetően zaklatottságot érzel. Elképesztő, mennyi érzelmet képes generálni egy olyan apró mentális fogalom, mint az „enyém”!

Bár a test rendkívül értelmes, mégsem tud különbséget tenni a valós helyzet és egy gondolat között. Minden gondolatra úgy reagál, mintha az valóság lenne. Nem tudja, hogy az csupán gondolat. A test számára egy aggodalmas, félelemmel teli gondolat azt jelenti, hogy „veszélyben vagyok”, és ennek megfelelően reagál, még akkor is, ha ekkor éppen a meleg, kényelmes ágyadban fekszel az éjszaka közepén. A szív szaporábban ver, az izmok összehúzódnak, a légzés felgyorsul. Energia gyűlik össze, de mivel a veszély csupán mentális kitaláció, ezért az energia nem vezetődik le. Egy része visszatáplálódik az elmébe, ami még szorongóbb gondolatot generál. A maradék energia mérgezővé válik, és akadályozza a test harmonikus működését.

AZ ÉRZELMEK ÉS AZ EGO

Az ego nem csupán a megfigyeletlen elme – a fejedben szóló hang, amely úgy tesz, mintha ő te lennél –, hanem a megfigyeletlen érzelmek is, amelyek a test reakciói arra, amit a fejedben levő hang mond.

Láttuk már, hogy az egós hang többnyire milyen jellegű gondolkodásba merül, és szemügyre vettük az egós hang gondolati folyamatainak a – konkrét tartalomtól független –szerkezetéhez szorosan hozzá tartozó diszfunkcióját is. Ez a diszfunkciós gondolkodás az, amire a test negatív érzelemmel válaszol.

A fejben lévő hang elmond egy történetet, amit a test elhisz, és reagál rá. Ezek a reakciók az érzelmek. Ezek az érzelmek aztán energiát táplálnak vissza azokba a gondolatokba, amelyek a kezdeti érzelmet megteremtették. Ez a megvizsgálatlan gondolatok és érzelmek közt kialakult ördögi kör hozza létre az érzelmi gondolkodást és az érzelmi történetgyártást.

Az ego érzelmi összetevője emberenként más és más. Egyes egókban nagyobb, másokban kisebb. Az érzelmi reakciót kiváltó gondolatok néha olyan gyorsan jönnek, hogy az elmének még ideje sincs a megfogalmazásukra, a test máris – valamilyen érzelemmel – reagál rájuk, és az érzelem reakcióvá válik. Azok a gondolatok szóelőttes (preverbális) stádiumban léteznek, és kimondatlan, tudattalan feltevéseknek nevezhetjük őket. Forrásuk az illető múltbeli – általában kora gyermekkori – kondicionálása. Például „az emberekben nem lehet bízni” tudattalan feltevés élhet abban az emberben, akinek a kezdeti kapcsolatai (szüleivel, testvéreivel) nem voltak támogató jellegűek, azok nem ösztönözték őt bizalomra. Néhány további, gyakori tudattalan feltevés: „Senki sem becsül és értékel. Harcolnom kell az életben maradásomért. Sosincs elég pénzem. Az élet mindig cserben hagy. Nem érdemlek bőséget. Nem érdemlek szeretetet.” A tudattalan feltevések a testben érzelmeket generálnak, amik aztán elmetevékenységet és/vagy azonnali reakciókat gerjesztenek. Ily módon teremtik meg a személyes valóságodat.

Az ego hangja folyamatosan megszakítja a test természetes jóllét-állapotát. Minden emberi testre hatalmas feszültség és nyomás nehezedik, és nem azért, mert valami külső tényező fenyegetné. Az belülről, az elméből érkezik. A test nem tud mást tenni, mint hogy a hozzá kötődő egót alkotó valamennyi diszfunkcionális gondolatra reagál. Ily módon a szakadatlan és kényszeres gondolkozást negatív érzelmek sokasága kíséri.

Mi a negatív érzelem? Olyan emóció, ami mérgező a test számára, s felborítja a test egyensúlyi állapotát és harmonikus működését. Félelem, szorongás, harag, neheztelés, szomorúság, gyűlölet vagy intenzív ellenszenv, féltékenység és irigység. Ezek mind megszakítják a testben zajló energiaáramlást, befolyásolják a szív és az immunrendszer működését, az emésztést, a hormontermelést stb. Még a hivatalos, akadémikus medicina is, amelyik pedig igen keveset tud az ego működéséről, kezdi felismerni a negatív érzelmi állapotok és a testi betegségek közti kapcsolatot. A testre káros érzelmek azokat az embereket is megfertőzik, akikkel kapcsolatba kerülsz, és – közvetett módon, láncreakció révén –számtalan más, olyan embert is, akikkel sohasem találkozol. Létezik átfogó, általános fogalom az összes negatív érzelemre: boldogtalanság.

Vajon a pozitív érzelmek az elmondottal ellentétesen hatnak a testre? Tehát erősítik az immunrendszert, élénkítik és gyógyítják a testet? Igen, de különbséget kell tennünk az ego gerjesztette pozitív érzelmek, illetve azok a mélyebb érzelmek között, amelyek a Léttel való összekapcsolódottságod természetes állapotából sugároznak.

Az ego generálta pozitív érzések már eleve magukban hordozzák önmaguk ellentétét, amelyekbe gyorsan átalakulhatnak. Íme néhány példa: amit az ego szerelemnek nevez, az valójában „birtoklásosság” és addiktív (szenvedélybetegség jellegű) csüngés, ami egy másodperc alatt gyűlöletbe csaphat át. Egy közelgő esemény izgatott várása, ami a jövő ego általi túlértékelése, könnyen fordulhat annak ellenkezőjébe – lelombozódásba vagy csalódottságba –, ha az esemény véget ér, vagy ha az nem teljesítette az ego elvárásait. A dicséret és az elismerés egyik nap az életteliség és a boldogság érzését nyújtja; a kritika vagy a mellőzés hatására másnap már levertnek és boldogtalannak érzed magad. A fergeteges buli élvezete másnap reggelre sivárság- és másnaposságérzéssé alakul. Nem létezik jó rossz nélkül, nincs hegy völgy nélkül.

Az ego generálta érzések az elme külső tényezőkkel történő azonosulásából származnak, amelyek természetesen valamennyien labilisak, és bármely pillanatban megváltozhatnak. A mélyebb érzelmek valójában nem is igazán érzelmek, hanem a Lét állapotai. Az érzelmek az ellentétek világában léteznek. A Lét állapotait el lehet ugyan fedni, de ezeknek az állapotoknak nincs ellentétjük. Szeretetként, örömként és lelki békeként –valódi természeted részeiként – sugároznak bensődből.

Új föld - Ráébredni életed céljára most hatalma című, világsikerré vált könyv megvilágosodott írója ebben az új művében fejti ki legrészletesebben a tanítását. Nélkülözhetetlen könyv a spiritualitás iránt érdeklődőknek, az életet igazán mélyen megérteni kívánóknak, és mindazoknak, akik már torkig vannak a kínlódással.