
GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY - Paradigmaváltás az Orvostudományban
A Germán Gyógytudomány (GNM) egyik legismertebb hazai képviselőjétől Dr. Budai László Károlytól ismerhetjük meg, hogy mi a betegségek valódi oka és hogyan gyógyulhatunk meg belőlük.
"
Mi is az a Germán Gyógytudomány?A Germán Gyógytudományról - röviden Dr. med. Mag. theol. RYKE GEERD HAMER 1981-ben elénk tárta a biológia működésének 5 törvényét és részletesen kidolgozta a Tudományos Táblázatban az egyes szervekre, szövetekre vonatkozó biológiai túlélő programjainknak a lefolyását. . Váratlan, meglepetésszerű lelki konfliktusok, amiket egyedül élünk át és nem találunk rá az adott pillanatban megoldást a biológiánkat a túlélő programok beindítására késztetik. Ez sejtek felszaporítását, vagy sorvasztását, vagy egy életműködés átmeneti fékezését fogja eredményezni a konfliktus alatt. A megoldásban pedig a fenti folyamatok fordítottja zajlik le. Ha viszont hónapokig, évekig nem oldok fel egy konfliktust tudatosan, akkor a folyamat nem tud leállni, hiszen az agyunk nem tesz különbséget a valóság, az álom és az illúzió között. Ezért minden múltbéli el nem engedett esemény, vagy jövőbeni félelem ma fogja beindítani a biológiai választ. Megoldás: a félelmek tudatos feloldása, megjelenni a pillanatban és még egy tucat megoldási kulcs, amiről a tanfolyamok szólnak Hihetetlenül egyszerű az egész, amit akadémikus orvosi gondolkodással nem akarunk elhinni, de a gyakorlat ezt naponta igazolja.
Összefoglalva:
A Germán Gyógytudomány egy olyan TUDOMÁNY, amely tapasztalati tények alapján, és kutatási eredményekkel igazolva érte el létjogosultságát. Vallja, hogy minden betegségnek lelki okai vannak. Ezek a megélt lelki konfliktusok indítanak el biológiai folyamatokat, amelyeket sokszor helytelenül betegségnek hívunk. Azért „sokszor helytelenül” mert legtöbbször a megoldási szakaszban jelentkeznek a betegségszerű tünetek. Ha megtanuljuk feltárni és rövid időn belül megoldani a konfliktusokat, akkor a betegségek, a krónikus betegségek elkerülnek bennünket.
"
Germán Gyógytudomány (GNM) 5 biológiai természettörvénye
1. Biológiai Természettörvény
1. Biológiai Természettörvény - A rák vastörvénye: elmondja a betegségek kiváltó okát és feltételeit
A rák és a hivatalos orvostudomány összes betegsége valójában értelmes biológiai elváltozás, amit a testünk az érzelmi konfliktusok megoldása érdekében hoz létre.
Ezt az összefüggést saját családi tragédiáján keresztül ismerte föl Dr. med. Ryke Geerd Hamer és kutatásaival tudományosan bizonyította és elnevezte a rák vastörvényének.
A rák vastörvényének és a „betegségek” kialakulásának 3 kritériumát megismerhetjük Dr. Budai László Károly előadásból.
2. Biológiai Természettörvény
2. Biológiai Természettörvény - Kétszakaszúság: elmondja, hogy a "megbetegedés" és a "gyógyulás" folyamata hogyan zajlik le.
Dr. Hamer kutatásai bizonyították, hogy a biológiai elváltozás ("megbetegetés") és a helyreállítás (gyógyulás) két jól elkülönülő szakaszra osztható, konfliktus aktív és megoldási szakaszra.
...
3. Biológiai Természettörvény
A 3. biológiai természettörvény: elmondja a csíralemezek és az agy közti összefüggéseket.
Dr. Hamer megdöbbentő összefüggéseket tár fel a biológiánk működéséről, az érzelmi konfliktusokról, az agy szerepéról és értelmes biológiai elváltozások és az elváltozások helyreállításának folyamatáról.
A Germán Gyógytudomány harmadik biológiai természettörvénye. Dr. Budai László Károly előadásában
4.-5. Biológiai Természettörvény
A 4. biológiai természettörvény: elmondja a mikrobák fejlődéstörténet szerinti rendszerét
Dr. Hamer felfedezte a biológiai működésünkben a testünkkel szimbiózisban élő mikrobák (vírusok, gombák, baktériumok) alapvető szerepét és működését.
A mikrobák végzik a sejtszaporulatot vagy sejtek lebontását a biológiai elváltozás során az agy közvetítésével.
Az 5. biológiai természettörvény: A megértés törvénye
Minden természetes elváltozásnak („megbetegedésnek”) biológiai értelme, célja, rendeltetése van: segítse a túlélésünket az adott konfliktushelyzetben, legyen az valós vagy vélt.
A betegségek valójában nem is léteznek, hanem az első 4 törvényt figyelembe véve csak Értelmes Biológiai Különprogramokról beszélhetünk.
A Germán Gyógytudomány negyedik és ötödik biológiai természettörvénye. Dr. Budai László Károly előadásában