DD
DD oldal Kategóriák
5 é
1,7 E

Hogy köszönjek nálam sokkal idősebb embereknek?

Eltrjedt-e eléggé a SZIA a köszönésben? Vagy csak ha az idősebbek felbátorítanak rá?

5 é
VB

Egy kisgyerek számára a húszéves lány épp olyan felnőtt, mint az idős bácsi, ezért üdvözli „Csókolom!"-mal. Ha kellően intelligens az üdvözölt személy, nem fogja kioktatni a kicsit, inkább udvariasan fogadja a köszönést. De hogy a nehéz helyzeteket elkerüljük, érdemes a gyereket megtanítani a napszaknak megfelelő – jó reggelt, jó napot, jó estét kívánok! - formulákra. Így az idegenek előtt sem jön majd zavarba.
Az első iskolakezdésig muszáj megtanulnia, mi a különbség a tegezés és a magázás közt. Ugyanis a tanító nénit már nem tegezheti le a kicsi, és hamar kellemetlen helyzetbe kerülhet, megszégyenülhet emiatt, hosszú távon pedig a folyamatos kudarcélmény miatt visszahúzódóbbá, bátortalanná válhat.
A dicséret itt is kulcsszó: ha ügyesen köszönt valakinek a kicsi, fontos jelezni neki – persze, amikor már az illető távol van, semmi esetre sem előtte. Ahogy az is lényeges, hogy ne mások előtt javítsuk ki a gyereket, mert aztán várhatjuk, hogy legközelebb egy hang is elhagyja a torkát.
Segítség lehet a gyereknek, ha elismétli azt, ahogy az anyukája, apukája köszön a szembejövőnek. Ilyenkor a szülőnek kell ügyelnie arra, hogy a megfelelő formulát válassza az üdvözléskor, például az idős néninek „Csókolom!"-ot köszönjön.

5 é
KM

Ismeretlen felnőtteknek ajánlatos Jó Napot kívánni, az utóbbi években a Szép Napot divatba jött, de szerintem a jó fontosabb, mint a szép. Mikor meghallom a szép napot köszöntést mindig eszembe jut Juhász Gyula idézete: „Mennyi szépségversenyt rendeznek ebben a csúnya világban! Jóságversenyt még nem rendeztek soha.” Már csak azért is, mert a Jó magasabb értéket képvisel, mint a szép.
Gyerekeknek, vagy olyan felnőtteknél, akivel bizalmasabb viszonyba vagy lehet Szia a köszönés.