Korda György - életút

Korda György - életút

Korda György (született: Klein György, Budapest, 1939. január 4.) magyar énekes. Több mint öt évtizedes pályafutással a háta mögött a magyar tánczene egyik legismertebb előadóművésze, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte. Balázs Klári énekesnő férje.
 

A Dob utcában született, vegyipari technikumot végzett. Szülei elváltak, a nagyszülők és nagynénik nevelték. Érettségi után jelentkezett a Színház és Filmművészeti Főiskolára, a Várkonyi Zoltán által vezetett bizottság előtt, a harmadik rosta vizsgáig jutott. Dolgozott a Kábelgyárban, katona Békéscsabán volt. Vécsey Ernő tanítványaként először 1958-ban lépett színpadra, első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta. Még katonai szolgálata előtt házasodott össze Kovács Ibolya operettszínésznővel, de a házasság „érdemi része” rövid ideig, papíron viszont több mint húsz évig tartott.

A hatvanas évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. A beat térhódítása a „hagyományos” táncdal stílusnak nem kedvezett, ő mégis azok közé tartozott, akik meg tudtak maradni a pályán. Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. Egy lánya van, aki 1980-ban született.

A nyolcvanas évek elején ismerkedett meg a vokálénekes Balázs Klárival, akit rövidesen feleségül is vett. Kölcsönös inspirációjuk művészetük kiteljesedését, Korda esetében megújulását is jelentette. Néhány hónapos turnékkal közel tíz évet töltöttek el Észak-Amerikában és Ausztráliában.

Kártyaszenvedélyéhez legendák fűződnek, a Sport TV-n pókermérkőzéseket közvetít sportriportertől szokatlan átéléssel.

2002-ben Záray Márta - Vámosi János Kulturális, Művészeti és Emlékezeti Alapítvány Díjat kapott. 2003-ban nagy sikert aratott Herendi Gábor filmjében, a Magyar vándorban. 2007 novemberében jelent meg A Korda sztori címmel életrajzi kötete, melynek szerzője felesége. Szintén 2007-ben Artisjus Zenei Életműdíjat kapott. 2009-ben egy póker játékost alakított Sas Tamás, Szinglik éjszakája című filmjében...