Iby Duba

Iby Duba 1994-es előadásának részlete a Kozmikus magyarságról

2010.06.06

Többen, kik nem magyar anyanyelvűek, de azok is természetesen, akik a két háború között vagy azután kerültek nyugatra, ahol zavartalanul tanulmányozhatták a magyar nyelvet, döbbentek rá arra, hogy milyen régen lakott ez a terület, a hazánk.

S tulajdonképpen, abban az évben amikor én ezt azt országot elhagytam, két világraszóló lelet találtatott Magyarországon.

Az egyik Rudabányán, egy emberi álkapocs 4 foggal, amelyet a MTI és a Magyar Tudományos Intézet 1967. augusztus. 26. Számában 8 millió évesre becsül.

Nyolc millió éves Rudabányai emberi álkapocs
Egy orosz nyelvész szerint, Dolgokolovszkijnak hívják, egy ún. Ősnyelvből ered minden nyelv és ezt a nyelvet BOREÁLISNAK nevezték, és 10000 évvel ezelőtt beszélték.
Nekünk van egy ANYAnyelvünk, amelyikről állítom, hogy INTERGALAKTIKUS.
Azok a neves néprajzkutatók, geológusok és magyarnyelv-kutatók, akik megfordultak itt az elmúlt 3 évben, megegyeztek velem abban, hogy ez a nyelv valóban a leg és legrégebbi, de odáig ahova én elmerészkedtem, odáig egyikük sem merészkedett.
Én azt mondtam, hogy ez a nyelv egy magasabbrendű régióból, egy más dimenzióból származik.

Ezért lehetett minden nyelvnek az anyja, és ezért lehet az, hogy a VILÁG térképeit megnézve, a világ szinte valamennyi országában, földrajzi neveket, folyóneveket, helységneveket, tájegységek neveit, városok neveit, falvak neveit, településeket jelölő neveket magyar nyelven olvashatunk a mindenkori térképeken
Hogy létezik ez, ha nem úgy, hogy

Azt a nyelvet az az ember beszélte, akit az Isten teremtett A SAJÁT KÉPÉRE ÉS HASONLATOSSÁGÁRA, FÉRFIÚVÁ ÉS ASSZONYÁ TEREMTÉ ŐT- és ez a nyelv amit ez a teremtett ember beszélt, az a hímnős ANDROGÉN volt.
A mi nyelvünk hímnős nyelv. Nincsen benne hímnem és nőnem.
Utoljára 2000 évvel ezelőtt Jézus tett említést arról, hogy a Krisztus az egy új teremtmény, akiben nincsen hímnem és nincsen nőnem.
Mint tudjuk ez a Krisztus Jézus Palesztinában járt, kelt és egy ún. ARÁM nyelven beszélt. Aki teológiát tanultak, tudják, hogy ez volt az újtestamentumi =ÚJSZÖVETSÉG elterjedt nyelve.
Mit jelent az a szó, hogy ARA. Menyasszony. És mit mondott Jézus Krisztus, ha nem azt, hogy : ebben az utolsó időben az övéi, mint felékesített menyasszonyfognak Őreá várni.
Biblia ismerő emberek tudják, hogy milyen sokszor használja a Szent Írás a menyasszony és vőlegény kapcsolatát szimbólumként
Kérem szépen, nekünk van egy ilyen menyasszony nyelvezetünk. Azon kívül a lelkiismeretünk is nagyon egyedülálló a népek között. A magyarok lelkiismerete az egy különleges dolog
Bécsben, nemzetközi társaságban Hurták professzor átadott nekem egy szimbolikus ajándékot, az ajándék ez a kulcs, amit a nyakamba akasztott. Nyilvánvaló, hogy az ÉNOK kulcsokon keresztül a mi Magyar OK kinyithatjuk a magyar nyelv titkát!
TI VAGYTOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA

Lehet, hogy az a rengeteg sok tanulmány nyelvünkről, amit 2000 év óta írnak tudósok hazánkon belül és túl, külföldiek Japántól Kanadáig most KOZMIKUS ÉRTELMET NYER!

- Történelmi tény, hogy őseink a Kárpát-medencében már a rómaiak megjelenése előtt LÉTEZTEK.
- Krisztus előtt, több ezer éve olyan minőségben éltek ott, hogy már voltak királyaik, öntörvényeik szerint tehát alkotmányos rendben éltek- Történelmi tény, hogy a magyar nép a Kárpát-medencében őshonos, amire kellő bizonyítékot szolgáltat a több százezer sírleletből származó ún. rövidfejű magyar fajú koponya indexe, valamint ugyancsak 100 000-re tehető forrás, folyó, dűlő, helységnevünk, amelynek eredete még a történelem előtti időkbe mutat vissza
- Ma is az a tanítás, hogy a Kárpát-medence történelme a római hódítással kezdődött. Mi már tudjuk, hogy Európának igenis volt őskora , és ebben az őskorban Európa vezetői éppen az ősárják magyar ajkú népei voltak

Kimeríthetetlen kútforrás Katona Sándornak a füzete. Idézet: A történelem ismerete a nemzet jövőjének a kulcsa, amely nemzet a kulcsot elveszti, az a jövőjét veszti el. Irja Sir Byron, az az ember, aki 1830-ban azt írta, hogy a magyar nép nem tudja, hogy milyen kincs birtokában van és aki majd elkezdi boncolgatni, az Isteni titkot fog megfejteni
Mert ott voltunk a teremtésnél, ami a cselekvést jelenti, ott voltunk, amikor megtört az ÉNÜNK, amikor elvesztettük hímnős Isteni pozíciónkat és ez lett belőlünk, egy alantasabb silányabb emberség, mint aminek potenciálját magunkkal hordunkEzt fel lehet ismerni s aki boncolgatni kezdi ezt az egyetlen szót, hogy az ÉNOLI kulcsoknak és a Bibliánk fényében, megnyílik a zár, és a titok kibomlik. A TITOKBAN ott az OK.
A magyar nyelv Intergalaktikus!
Nekünk nem kell Európába menni, mi vagyunk, akik Európát megteremtették és mindig is itt voltunk, ha részlegesen is. És ez, a nemzeti öntudat, amit életre kell hívni, amit fel kell ébreszteni, amiről nem elég tanulmányokat írni, amit meg kell élni!

Igent kell mondani az IGÉre
Mert ez az a nemzet, amelyik beszéli azt a nyelvet, ami NEM EBBŐL A VILÁGBÓL VALÓ!
De ENNEK A NYELVNEK A SZAVAI MINDEN MÁS NYELVEZETBEN MEGTALÁLHATÓK.
Magyar Adorjántól kezdve Várkonyin keresztül Hamvasig mindenki, aki összehasonlító munkálatokat végzett, a regék, a mítoszok terén, az el tudja mondani nekünk, hogy minden népnél eredetként ott vannak a mi magyar regéink. Vajon miért?
Mert mi már tudjuk, hogy csillagösvényen jöttünk Ide, a Kárpát-medencébe.
Az egyik csillagképet úgy hívjuk, hogy Fiastyúk.
Ami a Plejádok.
Ami a Fiastyúk.
Na kérem, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
Van nekünk egy Fiastyúk csillagképünk. Lehetséges, hogy Szűz Mária: intergalaktikus visszautalás a Fiastyúk csillagképből való származásunkról.
Nem lehet, hogy van egy másik Galaxis, ahol ismerik a szűztől való fogantatást?
Nem lehet, hogy EMESE álma a Turul ma reászállt a szimbólum a Szent Szellemtől való fogantatásra Emese akinek a nevében ott van, hogy MESE.
És mi a Mese? Más dimenzióbeli realítás!
Valóság. Emesének lett két fia: Hunor és Magor. Mikor gondolkodunk el ezeken?"