Echart Tolle

  • "Eckhart Tolle (ˈɛk.haʁt ˈtɔlə, született Ulrich Tolle néven) (Lünen, 1948. február 16.) német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító, A most hatalma és az Új Föld című bestsellerek szerzője. 2008-ban a The New York Times egy cikkében a „nemzet legnépszerűbb spirituális tanítójaként” utaltak rá.[1]
  • Németországban és Spanyolországban eltöltött, boldogtalan gyermekkora után Tolle fiatal, depressziós felnőttként Angliában élt, ahol – saját szavaival élve – egyfajta „belső átalakuláson” ment keresztül. Néhány évnyi, „a legnagyobb boldogság leírhatatlan állapotában eltöltött” hajléktalanság után vált spirituális tanítóvá. Később Észak-Amerikába költözött, ahol megírta első, 1997-ben publikált könyvét, A most hatalmát,[2] mely 2000-ben felkerült a The New York Times Best Seller listára.[3]
  • 2009-re A most hatalma és az Új Föld három-, illetve ötmillió példányban fogyott el Észak-Amerikában. 2008-ban Tolle egy tízrészes webináriumban tűnt fel és szerepelt Oprah Winfrey beszélgetős műsorában is, melyet körülbelül 35 millió néző követett figyelemmel.[4] Tolle könyvei és tanításai számos kommentárt váltottak ki újságírói és teológiai körökből.[5] Saját bevallása szerint a szerző egy bizonyos vallással sem azonosul, de írásait a spirituális tanítások széles skálája inspirálta."