Művészetről röviden

Versailles-i kastély

Versailles-i kastély

A művészet szó tágabb értelemben minden alkotó célú emberi igyekezetre vonatkoztatható. Ebből a széles perspektívából a művészet kulturális, történelmi vagy földrajzi környezettől függően általános fogalomként használható az összes teremtő szándékra, amit emberi törekvés mozgat. Ide tartoznak tehát mindazon képességek és mesterségek, amelyek különféle funkciójú emberi termékek, jelenségek létrehozását vagy a környezet átalakítását teszik lehetővé (például fémművesség, konyhaművészet, testdíszítés, harcművészet, kertművészet stb.)

Homérosz

Homérosz

A művészet fogalmát (görög tekhné és technika, latin ars) az ókorban csak az alkotó tevékenység e tágabb értelmében használták, még egyes tudományokat is beleértve, mint a logika és a grammatika. A középkorban és korai újkorban más tudományokat is ide soroltak, amelyeket a közönséges művészetekkel szemben „szabad művészeteknek” nevezték (Artes Liberales, lásd: Artium Baccalaureus/BA).[1]

michelangelo pieta

michelangelo pieta

A művészet szót ma általában a fentieknél szűkebb, esztétikai értelemben használjuk. Ennek a szűkebb értelmű fogalomnak azonban nincsen egységes, mindenki által elfogadott meghatározása. A szűkebben vett művészet határai nem tisztázottak, számos emberi termék határesetet jelent, amikor nehéz eldönteni, hogy műalkotásnak tekinthető-e vagy nem. Szócikkünk a szűkebben értelmezett művészet fogalmával foglalkozik.

A művészet általánosan elfogadott meghatározás szerint „a valóság visszatükrözése”, a művész látásmódján átszűrve.

József Attila

József Attila

A művészet meghatározása

Gyakran felmerül, hogy lehetetlen meghatározni, mi számít művészetnek, mert az ennek eldöntésére használható szempontok szubjektívek. A művészet kortalan célja minden esetben az önkifejezés kell, hogy legyen és nem a manipuláció, a művészet nem más, mint önkifejező eszköz, mely katartikus élményt nyújt.

Például Jackson Pollock festő munkái képzettség nélkül vászonra szórt és öntött festékek eredményének tűnnek, és ez sok más példa mellett rengeteg kérdést vet fel a kortárs művészet érvényességéről, főleg, amikor valamiről úgy tűnik, hogy egy hároméves gyerek is készíthette volna (ami persze nem vonja kétségbe a példaként említett Pollock elismert kortárs művészi mivoltát, csak az ilyen művek tudatosságát kéri számon a művésztől). Tehát valójában hogy mi számít művészetnek, az gyakran megállapodás kérdése. Ez az egyetértés ráadásul időben nem statikus, volt, amikor nagyon értékes eszmék elkerülhetetlenül eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg mások túlélték azt, legalább olyan sok esetben szerencséből is, mint hiteles hasznosságuk okán.

Költők

Költők

A művészet funkciói
A műalkotásnak a következő funkciói lehetnek (egyszerre több is):

dekoratív
szublimációs
expresszív (önkifejező)
szakrális
agitatív (propaganda)
deszkriptív (megörökítő)
didaktikus
provokatív
A művészet különböző formái
Különböző funkciójú művészeteknek különböző formái vannak, amelyeknek fő gyűjtőformái lehetnek a építőművészet, a képzőművészet és előadóművészet vagy a szépművészet és alkalmazott művészet.

A hagyományos művészeti formák közé tartozik a zeneművészet, az irodalom és a színművészet, az építőművészet, a képzőművészeten belül a festészet, grafika, mozaikművészet, szobrászat, az éremművészet, korábban a textilművészet.

Építészet

Építészet

Az ipari forradalom, a modernizmus új - és egyes régebbi - művészeti formák (ágak) befogadását, esetleg átsorolását igényelte, melyeket átfogóan az iparművészet kifejezéssel illetünk (például a Bauhaus műhelyeihez hasonlóan). Többek közt a kerámiaművészet, a textilművészet, a miniatúrából kifejlődő ékszerművészet, a bútorművészet, az üvegművészet, vagy a plakátművészet, a fényképezés (fotóművészet), az (ipari)formatervezés, a képregény, a film, az installáció, stb.

Az információs társadalom kialakulása további újabb művészeti ágak megjelenéséhez vezet, melyek a korábbi művészeti fogalmak analógiája szerint, vagy összetettségük, újdonságuk miatt újabb elnevezésekkel illethetők. Ma általában a digitális művészet gyűjtőfogalommal nevezhetők (számítógépes zene, számítógépes grafika, számítógépes animáció stb).

Az egyes formákon belül különböző műfajok határozhatók meg.

Maga a műalkotás lehet valami kézzelfogható konkrétumot kifejező (pl. figuratív vagy elvont (nonfiguratív, absztrakt). Mint a művészettörténet minden idejében, napjainkban is születnek a szigorú műfaji kötöttséget áttörő, több műfajt egyesítő, vagy befogadó alkotások is. Nagyvonalúan tekintve, ilyen maga az építőművészet is.

Zene művészet

Zene művészet

A művészetek csoportosítása
A művészet meghatározásának nehézségei éreztetik hatásukat a művészettel kapcsolatos kategóriák, a művészeti ágak, a műfajok és egyéb csoportosítások meghatározásánál is. Nem létezik egységes, általánosan elfogadott rendszer, csak tendenciák vannak. Létezik formai, technikai, tematikus vagy funkció szerinti felosztás.

Az egyik lehetséges felosztás szerint a művészeteket művészeti ágazatok alkotják, ilyen például a zene, a tánc, a képzőművészet, az iparművészet, az építészet, az irodalom stb. Egy-egy ágazatot pedig művészeti ágak együttese alkotja. Így például a képzőművészeten belül a szobrászat, a grafika, a fotó, festészet.
Egy másik megközelítésből beszélhetünk térbeli (két- vagy háromdimenziós) és időbeli művészetekről. Térbeli művészet például az építészet, szobrászat, fotóművészet és festészet. Időbeli művészet az irodalom, filmművészet, zene, tánc stb. Ez a felosztás azt jelenti, hogy a mű kompozíciójában az egyik esetben a térbeliség fontosabb az időnél, másik esetben az időbeliség, az időbeli sorrend a fontosabb. A térbeli művészeteknél nincs egyetlen meghatározott sorrendje a befogadásnak, az egymás mellettiség a fontos; az időbelieknél az egymás utániság lényeges építőeleme a kompozíciónak, nem cserélhető fel a sorrend. Azonban ez a felosztás sem fed le egyértelműen minden művészi megnyilvánulást. Számos határeset létezik, különösen a 20. század végétől.

Digitális művészet

Digitális művészet

A fogalmi és érzékletes művészeti felosztás szerint az elsőbe a fogalmi művészetek közé tartozik az irodalom (hiszen akár hallom, akár olvasom a szöveget, elsődleges a szavakból épített kompozíció, a fogalmi információ), a másodikba, az érzékletes művészetek közé tartozik a képzőművészet, az iparművészet és a zene. A látvány vagy a zene elsősorban az érzékekre hat, nem fogalmilag fejti ki hatását, bár feldolgozása nem nélkülözi a fogalmi gondolkodást. Ebben az esetben is számos határeset létezik, például a képversek.
A csoportosítás alapját képezheti az is, hogy melyik érzékszervünk a legfontosabb a mű befogadásában. Így megkülönböztetünk audio, vizuális és komplex (vagyis audiovizuális), művészeteket. A zene a hallás művészete. A vizuális művészetekhez szokták sorolni az önmagát anyagban megvalósító, „műtárgyakat” létrehozó ágakat. Így vizuális művészet az építészet, az iparművészet és a képzőművészet. A színművészet, a filmművészet (a video- és multimédiás művészetek) a komplex művészetek közé tartoznak.
Az alkalmazott és autonóm (szabad) művészetek felosztásnál az az irányadó, hogy a műalkotást milyen célból hozták létre. Az építészet és iparművészet alkotásai gyakorlati célokat, „művészeten kívüli” funkciókat is betöltenek, ezért alkalmazott művészeteknek tekinthetők. Természetesen itt is elmosódhatnak a határok.