Sohasem szeretett! Nem!
Szíve idegen volt és jéghideg hozzám ma is, mint rég! 
Szinte még látom őt, sápadt, elszörnyedt arcát, 
Amikor először pillantott ősz hajamra.
Nem, ő nem volt soha enyém, sohasem szeretett. 
Ah, hol vagyok? A gyertyák tövig égtek le! 
Rideg hajnal dereng az ablakon...
Már reggel van.
Egy új nap, múljon el, mint a többi! 
Ah és a jótevő álom kerüli pillám. 

Majd alszom én ha véget ér a kín
S hűlt testem bíbor bársonyokba rejtik; 
Majd alszom én a szenvedések múltán, 
Majd alszom ott, hol a kétely nem vár, 
Hol koporsóm lesz a bús Eszkurial.
Bár bírhatnám azt a titkos varázserőt, 
Hogy emberszívekbe lássak,
Mint Isten lát egyesegyedül...
Bár én is tudhatnám, mit az emberszív rejt,
Ó bár megfejthetném titkos mély értelmét! 
Ne aludj, király, ébren van a gaz nép,
Ki trónusodra tör s hitvesed becsületére. 
Majd alszom én, ha véget ér a kín,
Majd ha e test a végső útra indul, 
Majd alszom én a véghetetlen éjben, 
Majd alszom ott, hol a néma mélyben 
Beföd a márványsír, az Eszkurial. 
Ah mit ér nekem a trón,
Hogyha nem láthatom, mit az ember szíve rejt! 
Soha sem szeretett! Nem! Szíve idegen volt! 
Ő nem, ő nem enyém, soha sem szeretett!

Verdi: Don Carlo - Ella giammai m’amo - Mihály Székely Norina64 Feltöltés: 2011. júl. 2.