Sárgabarack-lekvár

16. Elkészült a lekvár.
11 üveg nyírcukros, és 5 üveg répacukros lekvár lett.

A mostani lekvárt nem úgy készítettem, ahogy a Nagymamámtól láttam. Lehet, hogy csak a nosztalgia mondatja velem, de régen sokkal ízesebb- egészségesebb volt az alapanyag mint most. Éppen ezért a barack héját nem húztam le, mert akkor nem sok befőznivaló maradt volna.
A mennyiséget most 15 kg sárgabarack felhasználásával írom le, ahogy én csináltam. Ennyi lekvár egy négy tagú családnak egy idényre elegendő.
Mivel van a családomban répacukor allergiás családtag, így a lekvár nagyobb részébe nyírcukrot tettem – cukor nélkül is el lehet tenni, de csak akkor lesz finom a lekvár, ha a barack érett-édes -.
A cukor mennyisége, - akárcsak a sóé ahogy a többi receptembe is írtam – ízlés dolga.

Alapanyagok
15 kg sárgabarack
1 kg xilit nyírcukor – elég drága, de cukorbetegek is fogyaszthatják -
45 dkg répacukor

 

1. Barackmosás
A barackot alaposan megmosom, legalább két vízben.

2. Előkészítek három edényt
Egyikbe a keményebbeket válogatom, a másikba a nyomottakat, a harmadikba a befőzni valót.

3. Darálás
Héjával együtt kb. a képen látható mennyiséget teszek a darálóba.

4. Darálmány állaga
A képen látható állagú legyen a befőznivaló.

5. Frissen fogyasztásra
A nyomottakat belefőztem a kisebbik edénybe, amibe az olcsóbb répacukrot tettem.
A szétválogatott keményebb barack 2,5 kg.
A mag kb. 1 kg.
A befőzött gyümölcs 11,5 Kg.

6. Főzőedény feltöltése
A képen látható két edényekbe öntöm a darálmányt.
Fölteszem a gázra, de előbb lángelosztó rácsokat rakok rá.
Kevergetem időnként.
Míg fölforr elkészítem az üvegeket.

7. Üvegmosás.
Jól kimosom az üvegeket, és a képen láthatóan lefordítva egy konyharuhára helyezem.

8. Cukrozás.
Sűrűn kevergetem. Majd mikor a habosodás megszűnik, tehetem bele a cukrot.

A kisebb edénybe lévő lekvárt már cukrozhatom 45 dkg répacukorral.
A nagyobbikat még főzöm. Közben elkészítem a dunsztolást.

9. Vízforralás az üvegmosáshoz
Beletöltöm a nagyobbik edénybe az 1 kg nyírcukrot. A dunsztolást a kisebbikkel kezdem, mert abba került hamarabb a cukor.

10. Cukrozás után
Itt látható a kinézete cukrozás után.

11. Üvegek kezelése
A képen láthatóan az egyik üvegbe beleteszek egy kis szalicilt, kb. félig fölöntöm forró vízzel vigyázva, hogy az üveg el ne repedjen először csak egy kevés vizet teszek bele. Majd ráteszem a fedőt és óvatosan átmosom az egész üveget a szalicilos lével. Ezt lét tovább öntöm a többi üvegbe. Ezután már nem szabad az üvegeket kiöblíteni.

12. Dunsztolás előkészítése
A képen látható módon fölrakom melegedni a tepsit a tűzre – fokozatosan melegedjen -.

13. Üvegek megtöltése
Mikor már elég forró a víz, a képen láthatóan megtöltöm az üvegeket.
Minden üvegbe először egy keveset, hogy el ne pattanjon, és utána töltöm föl egészen.
A lekvárok tetejére szórok egy-egy késhegynyi szalicilt. Majd celofánt, gumit és a csavaros tetőket ráteszem az üvegekre.

14. Száraz dunsztba ágyazás
Amikor a befőzés közben van egy kis kieső idő, a képen látható módon „megágyazok” az üvegeknek.
Az üvegeket egyesével becsavarom konyharuhába és gyorsan egymás mellé helyezem. Azonnal betakarom.
Én a téli ágyneműt használtam.

15. Száraz dunsztolás
1-1,5 napig, míg az üvegek kihűlnek.