Lelkünk várja Jézusát!

Ádvent csöndje – a készülete

A volt faluban minden esztendőben karácsony éjfélén Krisztus újra megszületett.„Meghallották a hírt az erdőben a vadak! A fák az erdőben egymásnak hajladoztak,köszöngettek, még ami görbe fa volt az erdőben az is kinyújtotta a derekát, mert megszületett a Kis Jézus... Hogy a csillagok milyen szépek voltak!” – mondta Gari Margit mező kövesdi parasztasszony Fél Edit néprajzkutatónak régi karácsonyokra emlékezve.
A régi ember hitte, hogy a Mindenség valamennyi teremtménye Isten akaratából létezik, s velük, általuk is üzen az Úr. Üzen a késő őszön a haldokló nappal, s a halálra készülő mezővel, fákkal, a kora téli, karácsonyt előző fagyos-fehér tisztulattal, és az ember is tette a dolgát alkata, s szerepe szerint együtt a többi létezővel. Miután szeptember végén Úr Szent Mihály megmérte tetteit – farsangolt Katalinig. Énekes lármás kedvvel tobzódott, zavarta, űzte teste vágyát – közben csak Mindenszentek, s a Halottak napja intette csöndre...

Az éjszaka, a szorongató sötétség nagyon hosszúra nyúlik ilyenkor – András muzsikátzáró napja után – de Isten fehér abroszt terít a tájra, tiszta, illatos gyolcsát adja a hónak, s a régi ember lelkét betakargatta. Miképpen megóvta a hó az őszön sarjadt alig életű vetést, aképpen óvta a vágytalanná tisztult embereket is, és őrizte őket minden hajnalon az ádventi áhitat. Jóval napkelte előtt gyermekek csengették végig a falut, s templomba ment mindenki,aki csak járni tudott. Az „aranyosmisé”-ken az ő leheletük tette meleggé a kőhideg templomot, mint a hajdani karácsonyéjen Betlehemben a barmok lehelete az istállót,amelynek jászlában a testet-lelket pusztító sötétség kellős közepén világra született Jézusban a Mindent teremtő és igazító Isten. A templom meleg csöndjében várták meg a nap fölkeltét. Szent Miklós napján maskarás gyóntató menet járta a tollfosztókat és a fonóházakat. Gyóntatták a legények a lányokat, s akiben pirosan égett még a test öröme, azt a létre táncoltatták a maskaraördögök, kezük közül angyalnak öltözött szabadította ki a „vágytalant”.

Lucakor cserépbe búzát vetettek. Némely faluban az asszonyok nyála táplálta a földet,amelyben a karácsonyt előző legsötétebb tizenkét napon megfogant az élet, sarjadni kezdett a búza. A búza, amely minden nyáron magjába rejti a Napot és Jézus képét hordja. Az aratásra készülő nyári mezőn, „Isten terített asztalán”, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján az érett búzatáblában az első három vágást asszony végezte, s kötötte kévébe a sárarany csudát, s öltöztette szalaggal, virággal „Jézusát” – e Jézus-kévét karácsony éjszaka kibontották: a karácsonyi asztal lett belőle, Jézusból készítettek Jézusnak ágyat. Jézusnak ágyát, lelkük Megváltó váró sárarany szalmaágyát a minden hajnali áhítatokkal együtt, betlehemesek és a karácsonyböjti kántálók igazították. Jézus szobájukban, bennük született meg minden karácsonyon. „Begyütt Jézus házamba, / Házam közepibe megálla” – imádkozták éjféli mise után a karácsonyi a karácsonyi asztal körül, amely alatt a megszületett Jézus szalmája fénylett,s amelynek ádvent csöndjében szőtt ünnepabroszán, a piros szalaggal ékesített lucabúza közepén gyertya égett...

A régiek karácsony napján „megénekelték” a rokonokat: házról-házra jártak családostól, énekkel köszöntek be a kapu előtt az érkezők, és énekkel tártak ajtót a fogadók. A haragosokat is meglátogatták sorra – bocsánatot kért a sértő és megbocsátott a sértett. Amire ember gyönge, gyarló azt ilyenkor teszi Jézus bennünk – s hálával mindenki csak nekitartozott...
Isten lelke ilyenkor a rítusát, hitét tartó, testét csöndessé aszaló ember lelkével találkozik – önmagára ismer teremtényében és a teremtettben megszületik Ő, az Ős, az Isten,mint gyermek.
Néhány év előtt Veresegyházán az iskolás gyermekek, akik újra betlehemmel járták a falut, szent játékukkal meglátogatták az egyik, már halálán lévővérrákos társukat. Amikor a pásztorok ajándékkal járultak a megszületett Kisded elé, a már megkopaszodott, alig pihegő beteg gyermek, magához intette az egyik pásztort, az éjjeliszekrényről mandarint adott neki,hogy vigye, tegye azt is az ő nevében Jézus jászla elé...

Az egyik fővárosi nevelőintézetben, közel tíz esztendeje már, valaki, hites, lelkes tanárnő, vállalva minden következményt – ádventkor betlehemes játékot szervez. Az ateistává üresített, agresszív és depressziós gyerekek között szorongva kezdte beszédét Jézusról – és csoda történt, a gyerekek figyeltek rá, mint még soha, s faggatták, kérdezték napestig a testet öltött minden szeretetről. Amikor a betlehemes játék szerepeit osztotta ki pásztorra, angyalra,királyra, Józsefre akadt jelentkező, Máriának senki nem ajánlkozott. Hosszú, kínos percek teltek el, s mikor már úgy érezte, minden jó szándéka hiába volt, a terem sarkából elő jött egy kislány, az aki soha, semmilyen játékban társaival nem volt addig – s ő lett a Mária...

Karácsony előtt ma is – s örökkön örökké – minden lélek Jézust szomjazza hatalmasan, ha tolakodó, zajos énünket Neki ajándékozzuk, ha bennünk, velünk Ő mutatja meg magát (mert tesszük a dolgunk alkatunk és szerepünk szerint) – csoda történik – életet ad általunk a pusztultnak is.

Molnár V József - Advent csöndje