Szíriusz Csillagkapu nyílása Július 3-7 között

A SZÍRIUSZ CSILLAGKAPU NYÍLÁSA JÚLIUS 3-7 KÖZÖTT ERŐS SPIRITUÁLIS ENERGIÁKAT HOZ

 

Július első hetében – mint minden évben – egy szent energia kapu aktiválódik a Föld és a Szíriusz csillag között, mely magas vibrációs és spirituális fejlődési lehetőségeket hoz el. Asztrológiai szempontból július első hete a spirituális fejlődés ideje, valamint az az idő, amikor az emberiség egésze képes emelni a tudatossági szintjét.
 

Ezen időszakban a Nap és a Föld a lehető legtávolabb van egymástól. Ez azt jelenti, hogy a Nap energetikai hatása kicsit gyengébben érvényesül a Földön. A Napra úgy tekintünk, mint a planétánk életadójára. A Nap hordozza a születés, a meleg, a fennmaradás, és a fény energiáját. A Nap tart minket életben és a jelenben, ebben a földi valóságban.
 

Mivel a Nap és a Föld egymás körül messzire eltáncolnak, egy másik csillag energiájának hatása erősebb lehet (a Földre). Ez a csillagfény huszonháromszor fényesebb, mint a saját Napunk, és úgy ismert, mint Szíriusz, vagy a Föld Spirituális Napja.

A Szíriuszt már régóta sok ősi kultúra tiszteli, és úgy tartották, hogy az a mennyországhoz vezető kapu. Tény, hogy az ősi Egyiptomban a Szíriuszt Isis istennő csillagának tekintették, aki többek közt a halál és újjászületés ura is.

Az ősi sámánikus társadalmakban a Szíriuszt az istenek birodalmának tekintették, és amikor közel járt a Földhöz, (spirituális) utazásokat tettek az átjárón keresztül, szent üzenetek fogadása céljából.

Más kultúrák úgy tartják, hogy a Szíriusz technológiailag fejlett földönkívüliek otthona, akik magasabb tudással és tudatossággal rendelkeznek, mint amivel mi bírunk a Földön.

 

Asztrológiailag a Szíriusz olyan energiát hordoz, mely sokkal összetettebb a Napunknál, és amikor közelebb kerül a Földhöz, mély spirituális hatása van.

 

Július 3-7 között kerül minden évben a Szíriusz a legközelebb a Földhöz, a Napunk pedig a legtávolabb a Földtől, így a Szíriusz energiája szabadon áramlik a Föld felé, egy energiakaput nyitva. Ez az átjáró lehetővé teszi, hogy a Föld közvetlenül információkat „töltsön le” a Szíriuszról, melyek biztosítják az élet spirituális előremenetelét a Földön. A kapu aktiválásával egy magas potenciájú idővonal jön létre a Földön, amikor spirituális ébresztés és csatornázások történhetnek, melyek emelkedett lényektől/lelkektől származnak. Ezért utalnak a Szíriuszra úgy, hogy az a Föld Spirituális Napja.

Úgy tartják, hogy július első hetében a Föld vibrációja sokkal magasabb és sokkal erőteljesebb. Ez a vibráció képes megemelni a teremtőképességet, és érzékelhetőbbé teszi az intuíciónkat.

A Szíriuszt technológiailag fejlett helynek tarják, így az ilyen jellegű inspirációk is eljutnak hozzánk ebben az időszakban.

Van egy érdekes kapcsolat a Szíriusz és az amerikai Függetlenségi Nap között is. Tény, és nem véletlen, hogy az USA-ban a szabadság, az igazság, és a függetlenség eszméjét pont az erőteljes Szíriusz energia aktiválódásakor ünneplik.

 

Ugyanis a Szíriusz maga hordozza a szabadság energiáját és mindent, ami kiterjeszti a tudatosságunk a határainkon túlra is. Így a Szíriusz energiája kibontakoztatja és lehetővé teszi számunkra az öt érzékszervünk feletti érzékelést is.

 

Ahhoz hogy megkapjuk ezt az erőteljes spirituális energiát, július első hete a legtökéletesebb időszak arra, hogy kipróbáljunk új meditációs technikákat, aktiváljuk a harmadik szemet, és hogy megpróbáljuk elérni a spirituális vezetőket és az őrangyalokat. Tökéletes idő arra is, hogy auratisztítást végezzünk, vagy ha technikai egységnél dolgozunk, jó idő lehet arra is, hogy újításokat érjünk el, vagy új fejlesztésekkel kísérletezzünk.

Utószó: a következő Szíriusz átjáró augusztus 8-ra esik, ezt nevezik Oroszlánkapunak. Ez egy másik erőteljes időszaka a Szíriusz energia beáramlásának.

Szerző: Gostica, 2017.07.03.